A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) piaci konzultációt kezdeményez az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségével (ÉVOSZ), a konzultáció célja az építőipari szektorban tapasztalható áremelkedés okainak feltárása és az ágazat esetleges versenyproblémáinak feltérképezése.

A közelmúltban az ÉVOSZ hívta fel a figyelmet az építőipari nyersanyagok és termékek jelentős áremelkedésére. A felpörgő építkezések és felújítási hullám mellett pedig kiemelten fontos a tiszta verseny az építőipari alapanyagok piacán – írta a GVH.

Közölték: a lakásfelújítási támogatások, a családok otthonteremtési kedvezményei és az új lakásépítéseket ösztönző kormányzati lépések kedvező hatásainak érvényesülése érdekében a versenyhivatal jelentős erőfeszítéseket tesz az építőipari alapanyagok piacain a tiszta verseny biztosítására.

Felidézték, hogy a hivatal tavaly ősszel átfogó versenyfelügyeleti eljárást indított a magyarországi cementpiac három legjelentősebb szereplőjével szemben gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalmának feltételezett megsértése miatt. A hatóság emellett az elmúlt egy évben előzetes vizsgálatokat folytatott számos más építőipari alapanyag – például tégla, tetőcserép, szigetelő- és burkolóanyagok, nyílászárók – forgalmazásának piacán, hogy feltárja ezen termékek értékesítési rendszerét.

Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke elmondta, a versenyhatóság elkötelezett a magyar gazdaság újraindításában és versenyképességének növelésében, ezért a nemzetgazdaság teljesítményét közvetlenül befolyásoló, a vállalkozások és a magyar emberek széles körét érintő építőipari alapanyag piacokra is kiemelten figyel. Az indokolatlan, inflációt gerjesztő áremelésekkel szemben a rendelkezésre álló eszközeivel fog fellépni. Ahogy az egyedi jellegű jogsérelmeket, úgy az ágazati szereplők átfogó jelzéseit is alaposan megvizsgálja, hiszen a közvetlen piaci információk segíthetik a tiszta verseny megőrzését. Ennek szellemében várják konzultációra az ÉVOSZ-t – tette hozzá a hivatal elnöke.

(Forrás: MTI)