A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium jogszabálytervezete alapján a jövőben szankcionálható lenne a kereskedő, ha nem megfelelően tájékoztatja vásárlóit a nála kapható háztartási gépek energiafogyasztásáról. Ugyan a tervezet alapvetően a kereskedőt szankcionálja, a gyártó felelős magatartásán is múlik, hogy ne fordulhasson elő félretájékoztatás a boltokban.

A tervezet kapcsán a Media Marktnál elmondták, hasznos ez a kezdeményezés, mert védi a fogyasztókat az olyan vásárlási szituációktól, ahol a kereskedő nem nyújt pontos tájékoztatást a vásárlóiknak. Az áruházlánc szerint a gyártó feladata, hogy a készüléket valamennyi információ szabályos feltüntetésével szállítsa le a kereskedőhöz, de a kereskedőnek szigorúan kell ellenőriznie a szállítmányokat, hogy kiszűrje az esetleges mulasztásokat. Elmondásuk alapján az áruházláncnál már most is megvannak erre a megfelelő szakmai folyamatok.

Ha a műszaki cikk adatlapja és címkéje hiányzik, vagy az ezeken szereplő műszaki információk hiányos, a terméket nem állítják ki az eladótérbe. A jövőben erre a szokásosnál alaposabban oda kell figyelniük a kereskedőknek, mert a tervezet alapján az így eladott készüléket vissza kell hívniuk a vásárlótól, aminek a költsége a kereskedőt terhelné majd.

A téma aktualitását egy 2017-es Media Markt lakossági kutatás is alátámasztja. Ebből kiderül, hogy az energiatakarékosság eléggé beépült a vásárlók gondolkodásába. A 18-59 évesek többsége tudja, hogy kötelező energiacímkével ellátni a gépeket, és 81 százalék van tisztában azzal, hogy a fogyasztás alapján történik az elektronikai termékek energiahatékonysági besorolásra.

A pontos energiakategóriákkal azonban már kevesebben vannak tisztában, a válaszadók 70 százaléka tudja csak, hogy jelenleg az A+++ a legmagasabb besorolási osztály. Ez az arány csak kevéssel magasabb azok esetében, akiknél az energiafogyasztás a legfontosabb tényező a háztartási gép kiválasztásakor (77 százalék).