Egész évben elérhető marad a válság negatív hatásainak enyhítését célzó Garantiqa Krízis Garanciaprogram – tájékoztatott az MFB Csoporthoz tartozó Garantiqa Hitelgarancia Zrt.

A beruházási hitelekhez kapcsolódó Krízis Investment Hitelgarancia futamideje 10-ről 15 évre emelkedik.

Az Európai Bizottság határozatának nyomán a gazdaság segítése érdekében nyújtható állami támogatások idén június 30. helyett december 31-ig alkalmazhatók – idézték fel.

Tavaly a vállalati szektor forrásbevonási igénye meghaladta a programra eredetileg előirányzott 500 milliárd forintos keretösszeget – jelezte a Garantiqa. A kkv-k külső forrásbevonásához a Garantiqa kezességére 2021-ben mindvégig szükség lesz – tették hozzá az idei év első két hónapjának statisztikáira hivatkozva. A közleményben arra is kitértek, hogy a krízis garanciaprogram elindításával a Garantiqa a mikro-, kis- és középvállalkozások mellett a nagyvállalatok számára is elérhetővé tette a garanciaeszközt.

Búza Éva vezérigazgató elmondta, hogy február végéig közel 21 ezer szerződéssel csaknem 870 milliárd forintot meghaladó volumenű hitelnek a gazdaságba áramlását tették lehetővé a Garantiqa Krízis Garanciaprogramon keresztül.

A vezérigazgató felidézte: a napokban az állami háttérrel vállalható kezesség volumene 2200 milliárd forintról 2500 milliárd forintra emelkedett a kormányzat döntésének eredményeképpen.

A Garantiqa kezességvállalási portfóliója 2020 végére 512 milliárd forinttal nőtt, ami 66 százalékos bővülés.

(Forrás: MTI)