A Vali.hu vállalkozói információs portálon új funkció, egy minősítő rendszer segíti a mikro, kis- és közepes vállalkozásokat a rendelkezésükre álló, zömében államilag támogatott fejlesztési lehetőségek megismerésében – mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

A minősítő rendszer azért is fontos, mert a pályázatok jelentős részénél nyilatkozni kell arról, hogy a vállalkozás mikro, kis vagy legfeljebb közepes méretű. Ezek a besorolások ugyanakkor nem minden esetben egyértelműek az árbevétel vagy foglalkoztattak száma alapján, sokszor a tulajdonosi szerkezet a meghatározó – tette hozzá.

Az információs portálon az elmúlt három hónapban 4000 vállalkozás vált felhasználóvá, és ezáltal igénybe vehette a szolgáltatások teljes körét – ismertette az államtitkár utalva arra, hogy regisztráció nélkül ennél jóval többen tájékozódtak a honlapon.

A magyarországi vállalkozások 97 százalékát teszik ki a mikro, kis- és közepes vállalkozások, amelyek a gazdaság gerincét, a foglalkoztatás kétharmadát adják – hangsúlyozta György László.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a járvány után, amikor a gazdaság újraindításáé a főszerep, a vállalkozások válogathatnak a fejlesztési lehetőségek és támogatások között. Ahhoz, hogy a vállalkozások élni is tudjanak a lehetőségekkel, fontos, hogy értesüljenek azokról – biztatta az államtitkár a gazdaság szereplőit arra, hogy regisztráljanak a portálon, ezt követően pedig tekintsék át a „testreszabott” lehetőségeket.

Az államtitkár felidézte, hogy a napokban jelent meg a magyar multi program 100 milliárd forintos kerete, amelyből technológiai fejlesztéseket és kapacitás bővítéseket finanszírozhatnak a cégek, illetve szintén újdonság egy 70 milliárd forintos lehetőség a vállalatok belső képzéseire. Ezen kívül nulla százalékos hitelek állnak a cégek rendelkezésére, továbbá szakértők segítségét és képzéseket is igénybe vehetnek a vállalkozások. A vállalati továbbképzési programnál például a mikro és kisvállalkozások 70 százalékos támogatási intenzitással vehetik igénybe a támogatást, az 50-250 fő közötti cégek 60 százalékkal, a 250 fő felettiek pedig 50 százalékkal.

György László arra is kitért: az ország különböző pontjain 1500 vállalkozóval egyeztetett arról, hogy a technológiaváltásban, digitalizációban miként tudná őket segíteni az állam. A legnagyobb igény arra mutatkozott, hogy a cégvezetők megismerkedjenek a fejlett technológiák működésével a tevékenységi körükhöz hasonló területen működő vállalatoknál a gyakorlatban. Ezért a minisztérium 100 olyan vállalkozást keresett meg, amelyek már a jövő technológiáit alkalmazzák, és mindegyik vállalta, hogy részt vesz abban a programban, amely segíti a többi céget az új megoldások megismerésében – tette hozzá arra biztatva a vállalkozásokat, hogy jelentkezzenek a programra és vegyenek részt ilyen típusú gyárlátogatáson.

(Forrás: MTI/ITM)