Elkészült a január elsejétől életbe lépett új vadászati törvény végrehajtási rendeletének tervezete. A tervezet meghatározza a vadászterületek kijelölésének menetét, a nyilvántartásba vételi eljárást, valamint a kijelölhető vadászterületek határait is.

A korábbi, nagyobb kiterjedésű körzetekkel szemben az új rendszer jobban figyelembe veszi a helyi ökológiai sajátosságokat, az eltérő élőhelyi adottságokat – közölte a Magyar Időkkel a tervezetet előkészítő Földművelésügyi Minisztérium.

A vadászati hatóság feladatát továbbra is a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal látja el, a hatósági ügyekben pedig az érintett vadászterület fekvése szerint illetékes megyei kormányhivatal jár el. A hamarosan hatályba lépő rendeletek a törvényi rendelkezések értelmezésében segítenek; a vadászatra jogosultaknak azok betartásában, a vadászati hatóságoknak pedig betartatásukban.

Az egyik legfontosabb szempont, hogy a földtulajdonosi érdekek továbbra is érvényesíthetők lesznek, a jövőbeni vadászatra jogosultaknak ehhez és a stabil jogszabályi környezethez igazodva kell megvalósítaniuk gazdálkodásukat.

A január elsején életbe lépett új szabályozás számos bürokratikus előírást szüntet meg, emellett új alapokra került a vadkár rendezése, és a trófeagazdálkodásban is arra szeretnék ösztönözni a vadászokat, hogy megfontoltan ejtsék el a vadat. Fontos újdonság, hogy az új vadgazdálkodási üzemtervi ciklus a korábbi tíz helyett húsz évre emelkedik.