Egy török cég építheti meg az oroszországi labdarúgó világbajnokságra Moszkvában a Seremetyevói nemzetközi repülőtér B terminálját.
A 2018-as oroszországi labdarúgó világbajnokságra bővíteni kell a Seremetyevói repülőteret. A B terminál megépítésével évi 50 millió utast fogadhat majd az orosz főváros nemzetközi repülőtere.
Pénteki közlés szerint az új terminál, valamint a régi és az új épület közötti alagutak és új teherterminál megépítésére hárman pályáztak. A nyertes a török Renaissance Construction cég lett, megelőzve az ugyancsak török Limakot és az osztrák Strabagot.
Az új terminál 107 ezer négyzetméter alapterületű lesz, a régi és az új épületet két, egyenként 2,1 kilométer hosszú alagút köti majd össze. A beruházás teljes összege 840 millió dollár (250 milliárd forint) lesz, de a megrendelő szerint ez az összeg csökkenthető.
Szükség lesz egy harmadik kifutó pályára is, ám ezen a tenderen egyelőre nem hirdettek győztest.
A nyertes török cég nem ismeretlen Oroszországban. Az 1993-ban alakult Renaissance Construction Moszkvában és Szentpétervárott is dolgozott már nagyobb projekteken.
Bár az orosz-török kapcsolatok egy orosz harci repülő lelövése miatt a mélypontra süllyedtek, a jelek szerint a török cégek néhány területen továbbra is versenyképesek maradtak Oroszországban.