Ha Oroszország gázszállítási stopot vezetne be, Törökország az égiek segítségével megoldaná a problémát – jelentette ki Erdogan államfő.

Egyelőre Moszkva nem intézkedett a Törökországgal szembeni szankciók kiterjesztéséről az energetikai szektorban, de Ankara a jelek szerint erre is felkészül. Erdogan török államfő azt mondta, hogy Isten segítségével megoldanák a problémát, ha Oroszország úgy döntene, hogy leállítja a gázszállítást.

A Gazprom második legnagyobb vásárlója Németország után éppen Törökország: 2014-ben 27,3 milliárd köbméter földgázt vettek. A török elnök szerdán Katarban tett hivatalos látogatást, s a vizit során megállapodtak, hogy Törökország az arab országból vásárolhat a jövőben földgázt.

Szóban egyébként elhangzott orosz figyelmeztetés, hogy a Török Áramlat gázvezeték építésével és egy atomerőmű-beruházással gondok lehetnek, de eddig nem történt semmi. Január 1-től viszont egy sor agrárterméket nem lehet majd behozni Törökországból, a tilalom többek között a sóra, a mandarinra és a szegfűre is kiterjed.

A két ország között azóta feszült a viszony, hogy a török légierő lelőtt egy orosz vadászbombázót, amely megsértette a török légteret.