Annak ellenére, hogy a magyarok 44 százaléka szerint a hirdetések inkább nem vagy egyáltalán nem tükrözik a valóságot, tavalyhoz képest jelentős javulás tapasztalható a területen.

A DreamJo.bs megbízásából, a Pulzus által készített reprezentatív felmérés szerint az aktív korúak mindössze 46,6 százaléka nyilatkozott úgy, hogy teljesen, vagy többnyire megbízhatónak tartja az álláshirdetésekben megjelenteket. Bár ez kevésnek is tűnhet, az arány kiemelkedően javult a tavalyi, ugyanezen kérdésre adott válaszokhoz képest: ekkor a megkérdezettek alig 21 százaléka nyilatkozott így.

Az őszinteség az álláshirdetések terén is kifizetődő: a megfelelő elvárásokkal érkező jelentkezők nagyobb eséllyel lesznek elégedettek a tapasztalt körülményekkel, így pedig megtartásuk esélye is magasabb. Nem mindenki számára a babzsákfotel tesz egy céget álommunkahellyé – van, akiket a rugalmas munkaidő, a tervezhetőség, vagy épp a nemzetközi közeg vonz. A Dreamjo.bs azzal a céllal jött létre, hogy mindenki megtalálhassa a számára tökéletes álommunkahelyet.

Az állásportál társalapítója, Balogh-Mázi Mária hozzátette: A legfontosabb az, hogy pontosan, őszintén kommunikáljunk arról, milyen munkahely is vagyunk; ezáltal olyan új kollégákat vehetünk fel, akik tudják, mit várjanak a munkahelyen. Ezzel időt, energiát és pénzt spórolunk cégünknek: ha új kollégánk már a próbaidő alatt elhagyja a céget, nemcsak, hogy az ezáltal kiesett munka értékétől esünk el, de a megüresedett pozíció újrahirdetése, a kiválasztás és a betanítás további erőforrásokat von el tőlünk.

Ezek a kiadások, pozíciótól függően akár többmilliós nagyságrendig is rúghatnak. A hatékony employer branding emellett abban is segíthet, hogy hosszú távon egy elkötelezettebb, jobb csapatot alakítsunk ki, amely pedig önmagában is vonzó tényező az álláskeresők számára.

Hogy elősegítse az őszinte munkáltatói márkák kiépítését, és megtalálja az ország legvonzóbb munkahelyeit, a Dreamjo.bs másodszorra is meghirdeti a Szerethető Munkahelyek Díjat. A verseny keretében azokat az itthoni cégeket mutatják be, melyek jó példával járnak elöl abban, hogyan lehet a kollégáik számára olyan környezetet teremteni, amiben öröm dolgozni. A tavaly több mint 250 indulót megmozgató versenyben idén az itthon működő nagyvállalatok is részt vehetnek, saját kategóriában.

A DreamJo.bs Szerethető Munkahely díjára 2018. június 28-től a szerethetomunkahelyek.hu oldalon keresztül nevezhet minden olyan hazai cég, ahol a vezetők és munkavállalók egyaránt úgy érzik, náluk jó dolgozni. A nevezés és a díj használata is ingyenes; a cél, hogy minél többekhez eljusson a jó cégek híre.