Sokszor egészen kis dolgokon múlik, hogy megkapjuk-e az állást. Ilyen lehet például a testtartásunk is, ami nagyon sokat elárul rólunk.

A testbeszédünk hatással lehet az interjúztatóra, így elképzelhető, hogy ahelyett amit mondunk, inkább arra figyel, hogyan tördeljük az ujjunkat, vagy tekergetjük a hajunkat.

A helytelen testbeszédből arra is következtethet a HR-es hogy ideges, alkalmatlan, esetleg rossz kedvű vagy – írja a CVonline.hu.

A görnyedt testtartás például a megítélésedet is negatív irányba befolyásolja. Az interjúztató úgy érezheti, hogy unatkozol, nem érdekel az adott állás, zavaró lehet, ha így túl közel kerülsz a kérdezőhöz. Ha kihúzod magad, magabiztosságot sugallsz és így azt mutatod, hogy ura vagy az adott helyzetnek.

Az, hogy keresztbe teszed a kezed egyfajta védekezésre utal, arra, hogy nem érzed magad biztonságban. Azt is jelentheti, hogy elzárkózol a beszélgetés elől, nem vagy befogadó a másik fél mondandójára, néhány esetben akár agresszív magatartásra is utalhat. Inkább tegyük az ölünkbe a kezünket vagy engedjük le magunk mellé.

Az egyik legjobb stresszoldó a mosoly. Sokan annyira feszültek az állásinterjún, hogy egy percre sem mernek elmosolyodni. Pedig sokkal szimpatikusabbá és barátságosabbá válik az ember, ha egy pillanatra elmosolyodik.