Nyolc százalékkal nőtt Európa turizmusa az év első nyolc hónapjában az előző év azonos időszakához viszonyítva – olvasható a European Travel Commission legfrissebb jelentésében.
A várakozások nem voltak teljesen optimisták, hiszen a kontinenst több terrorista támadás is érte az elmúlt években. Ennek ellenére a tanulmányban vizsgált 34 országból 32-ben nőtt a beutazások száma – írja a turizmus.com.
Divatos úti cél Izland, amit az is mutat, hogy 30 százalékos növekedést tudott elkönyvelni. Törökország szintén vonzó, itt 26 százalékkal nőtt a látogatók száma.
Belgiumban a 2016 márciusában elkövetett terrortámadás ellenére is 12 százalékos volt a növekedés, sőt még Spanyolországban is 10 százalékkal emelkedett a látogatók száma, pedig ott frissebb az emlék: tavaly augusztusban érte terrortámadás.