A Deák téren folytatódott csütörtök délelőtt a fővárosi taxisok demonstrációja, amelyen a Uber és más hasonló közösségi személyszállítási szolgáltatások működése ellen tiltakoznak.
A Deák téren 18 gépkocsi sávlezárással folytatta a Hősök terén indult demonstrációt, a taxik a parkolósávot, a buszsávot és a kerékpársávot foglalták el délelőtt fél 11-től.
Horacsek Róbert, a szervezők szóvivője az MTI-nek elmondta, a demonstráció során a Hősök teréről indulva a Budapesti Közlekedési Központnál, a Nemzeti Közlekedési Hatóságnál és a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál petíciókat adtak át a demonstráció résztvevői, amelyben a taxisok számára január óta kedvezően megváltozott jogszabályok betartatását követelik. A taxisok egy csoportja megállt a budapesti amerikai nagykövetségnél, ám ott nem adtak át petíciót.
A szervezők péntek este 8 óráig kértek és kaptak engedélyt a demonstrációra, ám nem zárják ki, hogy ezt meghosszabbítják. Az MTI tudósítója a helyszínen azt tapasztalta, hogy a demonstráció nem okozott különösebb forgalmi fennakadást a Deák téren. A Főtaxi korábban azt közölte, a cég gépjárművei nem vesznek részt a demonstrációban.
Az Uber Hungary Kft. 2014 novemberében kezdte meg magyarországi működését, a cégnek 26,203 millió forint nettó árbevétele és 4,071 millió forint vesztesége volt tavaly a nyilvánosan hozzáférhető cégadatok szerint. Az okostelefonokra letölthető utazásmegosztó alkalmazással az autósok és az utasok online találhatnak egymásra, és a viteldíj rendezése is a rendszeren keresztül történik. Budapesten 1200 Uber-sofőr dolgozik, az utazásmegosztó alkalmazás felhasználóinak száma Magyarországon mintegy 110 ezer.
A taxisok szerint az Uber ellehetetleníti a taxitársaságokat, mivel ugyanolyan személyszállítási szolgáltatást végeznek, mint ők, miközben nem felelnek meg a taxisokra vonatkozó szabályoknak, és az adózásuk is átláthatatlan a számlázás nélküli online fizetés miatt. Emiatt a taxisok január 18-án be nem jelentett demonstrációt kezdtek a Bajcsy-Zsilinszky út, József Attila út, Andrássy út kereszteződésében. A tiltakozást január 21-én fejezték be, miután a szervezők elérték céljukat: megállapodtak a kormánnyal, hogy tárgyalásokat kezdenek a taxistörvényről, illetve az Uber működéséről.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bejelentette, hogy zéró toleranciát alkalmaz az uberesekkel szemben és tájékoztatót tett közzé honlapján, amelyben leírta, mi a teendője a magyar adótörvények alapján az ilyen tevékenységet végző sofőrnek.
Ezekre reagálva az Uber kidolgozta akciótervét, és február elsejétől csak az a sofőr dolgozhat az Ubernek, aki az adószámát és adatait feltöltötte a cég platformjára, és az Uber rendszere minden utazásról a magyar előírásoknak megfelelő elektronikus áfás számlát állít ki az autóspartner nevében.
Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára február közepén bejelentette: március végén, április elején hatályba lép az a kormányrendelet, amely lehetővé teszi, hogy a taxisokkal szemben támasztott személyi és tárgyi feltételeket be nem tartó uberesek gépkocsijáról egy esetleges ellenőrzés során az intézkedő levegye a rendszámot, vagyis a gépkocsit kivonja a forgalomból. A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) szerint azonban az Uber Hungary Kft. személyszállítási közvetői tevékenységet végez diszpécserszolgálattal, noha erre nincs engedélye.
A NAV március elején közölte: nyomozást indítottak az Uber ügyében. Az Uber ellen február elején tettek feljelentést nagy összegű költségvetési csalás miatt, azonban ezt a feljelentést bűncselekmény hiányában elutasították. Az elutasítás után azonban az adóellenőrzések során „új információ került a kockázatelemzők birtokába”, amelyek eddig nem voltak ismertek, és amelyek érdemben befolyásolják a nyomozást.
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt