Az építőipar visszaesését a takarítóágazata erősödésével ellensúlyozta idén a Jánosik és Társai Kft., így megőrizte tízmilliárdos árbevételét.

Az év végi gyorsmérleg szerint az eredményessége eléri a 200 millió forintot, ennek 80 százalékát visszaforgatják majd a cég fejlesztésébe – közölte honlapján az építőipari kivitelezéssel, épületüzemeltetéssel, takarítással és őrzés-védelemmel is foglalkozó Jánosik és Társai Kft.

A vállalat nettó árbevétele 25 éves fennállása sorántavaly érte el először a 10 milliárd forintos határt, idén szintén ezt az értéket fogják elkönyvelni – írja a magyarepitok.hu.

 A miskolci gyökerű, jelenleg budapesti székhelyű társaság jövőre tízszázalékos bővülésre számít. Főként a takarítási és az építőipari kereslet növekedésére alapoz 2017-ben Jánosik Lajos tulajdonos, aki az idei évet sikeresnek ítélte meg.

A takarítási üzletágban piacvezető cég egy szlovákiai takarítási megbízatással történetében először kilépett az ország határain túlra.

Bár Miskolcon például49 lakásos lakóparkot épít saját beruházásban, a vállalat idén az építőiparban mérsékeltebben teljesített. Ezt ellensúlyozta, hogy a takarító ágazata 18 százalékkal növelte forgalmát.

A cég alkalmazotti létszáma jelentősen emelkedett az előző évihez képest, ez év végén már csaknem 1500 saját munkatársat alkalmaznak.

A Jánosik idén megnyerte a világ egyik legnagyobb építészeti versenyének közönségdíját,az Architizer A+ Awards díjat a galyatetői kilátó teljes felújításáért. Üzleti márka kategóriában pedig a céget Magyar Brands díjjal jutalmazták.