A budapesti Onyx étterem, amely az első magyar Michelin-csillagos séfet kinevelte, idén még egy csillagos magyart adott. A 29 éves Mészáros Ádám tavaly nyáron Széll Tamástól és Szulló Szabinától vette át a konyhát.

Borzasztó nagy megtiszteltetés volt átvenni Széll Tamástól a konyhát – mondja Mészáros Ádám a Forbes-hu-nak adott interjúban. Mint fogalmaz: „Azóta voltak nehézségek, hullámvölgyek és csúcsok, de minden döntést emelt fővel kell viselni, a rosszat legalább ugyanúgy, mint a jót”.

Az elmúlt háromnegyed évben fel kellett állítani egy teljesen új konyhát. Nagyon sok tehetséges, ambiciózus fiatalt vettek fel először augusztusban, és nemrég is. Ádám szerint a csapatnak kell pár hónap, amíg összecsiszolódik. Azt mondja: „A csillagok számának növekedése mindig forgalomnövekedést is jelent, így viszont most van időnk megszokni az egy csillag súlyát és felnőni a feladathoz”.

A fiatal sztárséf nem titkolja, hogy még tanulnia kell. 29 éves, de szerinte ötven-hatvan évesen is van még mit tanulni.

Kilenc évvel ezelőtt a szakmunkásképzőben ismerte meg a feleségét, aki az Onyx cukrászséfje. Egymásra találásukat mesébe illőnek tartja: soha nem találkoztak volna, ha nem maradnak bent tovább egy versenyre készülve.

„Már öt-hat éve együtt dolgozunk – igaz, az elmúlt három évben gyesen is volt. Otthon is együtt főzünk, a különbség annyi, hogy itt elegánsabban” – állítja Mészáros Ádám.