Napi 13 ezer forintos büntetés, egy hónapra 390 ezer forintos kötbér megfizetésére szólította fel a gázszolgáltató azt a fogyasztót, aki azt hitte, minden rendben van a mérővel. Később egy ellenőrzést követően derült csak ki, hogy hiányzik a jogi zár az óráról.

A fenti példában a fogyasztó gondosan megőrzött minden papírt attól kezdve, hogy szerződést kötött a céggel. Ezért is tudta ügyét sikerre vinni. Egy 2005-ös ellenőrzéskor készült műszaki adatlap árulkodott arról, hogy már akkor sem volt jogi zár az eredeti mérőórán. Ez után ugyanabban az évben mérőcserére is sor került sor, és az erről szóló, újabb megőrzött papír ismét nem tartalmazta azt, hogy a szükséges jogi zárat, illetve a szükséges matricát a cég elhelyezte volna az előírásoknak megfelelően.

A Budapesti Békéltető Testület előtti eljárásban a szolgáltató nem tudta bizonyítani, hogy a fogyasztó szerződést szegett. Eltért ugyanis a felek papírjainak a tartalma: csak a szolgáltatónál lévő iratokon szerepelt, hogy a jogi zárat még 2005 novemberében rendben felszerelte, viszont a fogyasztó példányán ez nem volt feltüntetve. Az ügy ajánlással zárult, a cég törölte a követelését.

Több kérelem tanúskodik viszont arról, hogy a panaszosok nem járnak el körültekintően. Ezért a Budapesti Békéltető Testület összeállította azokat a tanácsokat, amelyekre érdemes odafigyelni akkor, ha mérőóra ellenőrzésre kerül sor akár villamos energia-, akár földgáz szolgáltatás esetében.

1. Őrizzenek meg minden papírt a fogyasztók már az elejétől kezdve, ami a mérővel kapcsolatos! Ez később fontos bizonyíték a kezükben. A szolgáltató ugyanis csak akkor hivatkozhat az óra sérülésére és szabhat ki kötbért, ha azt még korábban azonosítható módon és sérülésmentes állapotban adta át. Az erről szóló iratokban fel kell tüntetni a plombák számát, azonosítóját és azt is, hogy sérülésmentesek.

2. Már az is szabálytalan vételezésnek minősül, ha nem jelentik be a fogyasztók a plomba sérülését! Ha tehát ezt tapasztalják, haladéktalanul jelezzék a cég felé. Gázóra esetében ezt a bejelentést legkésőbb két munkanapon belül kell megtenni.  

3. Sose írják alá olvasatlanul az ellenőrzés eredményéről szóló jegyzőkönyvet! A fogyasztó írásos véleményét is tartalmazó papír vita esetén szintén lényeges irat.

4. Amennyiben az ellenőrzés során bármi gond van, csak szigorú szabályok betartásával szerelhetik le az órát. Előtte azt a cégnek le kell fényképeznie, és a mérő becsomagolása után szintén felvételt kell készítenie. A képeket vagy a videót a fogyasztónak át kell adni.

5. Ha a szolgáltató szerint szabálytalan vételezés történt, ezt neki kell kétséget kizáróan bizonyítania.

6. A fogyasztó köteles a mérő állapotát megóvni, de nem minden áron! Nem lehet kiszabni kötbért e kötelezettség megsértésére hivatkozva, ha a mérő például társasházi folyosón, közös pincében vagy más egyéb, nem a fogyasztó kizárólagos őrizetében lévő helyiségben volt.

A Budapesti Békéltető Testülethez korábban érkezett ügyekről itt olvashat.