A BKIK országos fórumán értékelték az idei szezont és a szakma előtt álló kihívásokat az idegenforgalmi vállalkozások.

Turisztikai évadzáró rendezvényt szervezett a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK), amelyen a területi kereskedelmi és iparkamarák közel 90 százalékának vállalkozói képviselték az ország szinte valamennyi turisztikai régióját. Az eseményen a szakma képviselői – kamarai szakemberek és turisztikai vállalkozások, valamint szakmai szervezetek – az idei évi tapasztalatokat, jó gyakorlatokat osztották meg egymással, és javaslatokat fogalmaztak meg, amelyek hozzájárulhatnának a belföldi turizmus élénkítéséhez.

Az idei év turisztikai szezonja a többszöri újratervezésről szólt a külső környezet kihívásai – így az infláció, az energiaválság, a munkaerőhiány és a forgalomcsökkenés – nyomán, ugyanakkor már most el kell kezdeni a következő időszakra való felkészülést. Mint azt Horváth Vilmos, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara turisztikáért felelős alelnöke kiemelte, a COVID előtt a szektor adta a nemzetgazdaság 10%-át – most ennek a visszaállítása a cél. Ezzel kapcsolatban az idegenforgalmi vállalkozások és szakértők több egyöntetű véleményt és javaslatot is megfogalmaztak a rendezvényen.

A SZÉP-kártyára nagy szüksége van a turizmusnak, mégpedig annak eredeti koncepciója szerint. Jelenleg vannak olyan régiók, ahonnan szinte teljesen eltűntek az idegenforgalomból a SZÉP-kártyás vendégek, ami hatalmas kiesést jelent a vállalkozások számára. Az évadzáró rendezvény résztvevői egyetértettek abban, hogy 2024. január elsejével javasolják a Kormány számára, hogy állítsa vissza a SZÉP-kártya felhasználásának kereteit annak eredeti rendeltetése szerint.

Ugyancsak egyetértés volt a résztvevők között abban, hogy a hazai szálláshely-szolgáltatókat meg kell védeni a nagy nemzetközi online közvetítőkkel szemben. Ehhez a BKIK már megfogalmazta törvényjavaslatát, amelynek előterjesztése folyamatban van.

A turisztikai vállalkozások úgy látják, a falusi turizmusban érdemes lenne a magasabb színvonalú, egyedi szolgáltatásokra fókuszálni, és ezzel szólítani meg a belföldi látogatókat.

Ezen kívül továbbra is szükség lenne a turizmusban új, nagyszabású attrakciókra, amelyek élénkítik a forgalmat.

Nagy Elek, a BKIK elnöke a rendezvény kapcsán elmondta: „A BKIK egyik kiemelt célja, hogy erősítse az összefogást a területi kamarák között. Az ilyen alkalmak lehetőséget biztosítanak arra, hogy egységes álláspontra jussunk és ez alapján fogalmazhassuk meg javaslatainkat, amelyeket eljuttathatunk a döntéshozók felé, ahogyan tettük azt a korábbiakban a KATA átalakításától a Repohár szabályozáson át a budapesti közlekedés gazdasági működést gátló intézkedései kapcsán.” 

A BKIK ennek megfelelően vállalta, hogy az elhangzott véleményeket és javaslatokat összesítve eljuttatja a Parlament Gazdasági Bizottságához.