Raif Badawi szaúdi blogger, a venezuelai demokratikus ellenzék és Borisz Nyemcov orosz ellenzéki politikus az Európai Parlament Szaharov-díjának idei döntősei – olvasható az Európai parlament honlapján.

A jelöltek „személyéről” október 15-én döntöttek az EP-képviselők a külügyi és a fejlesztési szakbizottság, valamint az emberi jogi albizottság együttes ülésén. A három döntős közül Martin Schulz EP-elnök és a frakcióvezetők választják ki az idei díjazottat október 29-én. A díjátadó december 16-án lesz Strasbourgban.

Raif Badawi szaúdi blogger, akit 2012-ben fogtak el, majd később 10 év börtönre, 1000 korbácsütésre és pénzbüntetésre ítéltek, mert a vallás szerepének megvitatására indított blogjával az ország igazságszolgáltatási rendszere szerint megsértette az iszlám vallást. Raif Badawi az első 50 korbácsütést idén januárban kapta meg, a büntetés fennmaradó részét a nemzetközi tiltakozások miatt elhalasztották.

Ő eredetileg a szocialista, a konzervatív-reformer és a zöldpárti frakció jelöltje.

Pier Antonio Panzeri (szocialista, olasz) szeptember végén, a jelöltek bemutatásakor elmondta: „Nem tudom elképzelni, hogy ma itt bárkit megkötözhetnének és nyilvánosan megkorbácsolhatnának csak azért, mert elég bátor volt, hogy kimondja a véleményét. Raif Badawi jelölésével tisztelegni szeretnénk mindazok előtt, akik a véleményszabadságért küzdenek szerte a világon”.

A konzervatív-reformer frakció nevében Anna Fotyga lengyel EP-képviselő erősítette meg támogatásukat.

Meszerics Tamás (zöldpárti, magyar) szerint bloggerként a világ egyik leginkább elnyomó társadalmi rendszerében Raif Badawi a véleményszabadság igazi szimbólumává vált. „Európa nem maradhat csendben, amikor embereket kínozhatnak pusztán a véleményük kimondásáért Szaúd-Arábiában” – mondta az EP-képviselő.

A venezuelai demokratikus ellenzék, amelyet a Demokratikus Egység Kerekasztal és politikai bebörtönzöttek képviselnek. A koalíciót 2008-ban hozták létre, hogy összefogja a Hugo Chávez venezuelai elnök pártjának ellenzékéhez tartozókat. Politikusokat, diákokat és ellenzéki vezetőket vettek őrizetbe, vagy tartanak házi őrizetben, mert éltek valamely szabadságjogukkal.

A venezuelai demaokratikus ellenzék a néppárti frakció, valamint Fernando Maura Barandiarán (liberális, spanyol) és Dita Charanzová (liberális, cseh) EP-képviselők jelölte.

Luis de Grandes Pascual (néppárti, spanyol) a néppárti frakció véleményét tolmácsolva azt mondta: „Habár a venezuelai kormányt demokratikusan választották meg, totalitárius módon gyakorolja hatalmát. A demokratikus ellenzék a jogainak gyakorlásáért harcol Venezuelában”.

Fernando Maura Barandiarán (liberális, spanyol) szerint ha a demokratikus ellenzék kapná a díjat, az egyben támogatást és védelmet is nyújtana a mozgalomnak.

Borisz Nyemcov orosz fizikus, volt miniszterelnök-helyettes és ellenzéki politikus, akit idén februárban meggyilkoltak Moszkvában.

Őt eredetileg a liberális frakció jelölte a díjra. Urmas Paet (liberális, észt) indoklása szerint Borisz Nyemcov „az orosz civil társadalom vezető alakja, aki egy demokratikus és békés Oroszországért dolgozott. (…) Az ellenzék vezetőjeként és aktivistaként a korrupció és a hatalommal való visszaélés ellen küzdött. (…) Az életéért fizetett érte”.

A gondolatszabadságért adományozott Szaharov-díjat az Európai Parlament ítéli oda minden évben. A díjat 1988-ban alapították, és azokat a személyeket vagy csoportokat tüntetik ki vele, akik vagy amelyek az emberi és alapvető jogok védelme érdekében munkálkodnak. Tavaly a díjat Denis Mukwege kongói orvos kapta, aki a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló háború során nemi erőszak áldozataivá vált kongói nők és lányok tízezreit segít.