A Salt Budapest nyerte el a magyar gasztronómia egyik legrangosabb elismeréseként számon tartott Audi – Dining Guide Év étterme díjat.

Az idei évben jelentősen megváltozott az Év étterme díj odaítélésének feltételrendszere. Az eddigiekhez képest nem a TOP 10-es lista legmagasabb pontszámmal rendelkező étterme kapja a díjat, hanem az a listán szereplő étterem, amely az adott évben több szempont figyelembevételével a legkiemelkedőbb teljesítményt mutatja – közölték a szervezők.

A zsűri méltatása szerint a Salt Budapest séfje, Tóth Szilárd következetesen halad előre a „hazánkban még mindig diszkréten reprezentált, újító megközelítésű farm-to-table éttermi stílus” meghonosításának útján.

Az étterem szemlélete az észak-európai, úgynevezett nordic stílust követi, melynek jellemzője, hogy formabontó módon, naturális szemlélettel közelít saját régiója ismert vagy esetenként ismeretlen alapanyagaihoz. A Salt konyháját is Tóth Szilárd szülőhelye, Északkelet-Magyarország gasztronómiája és a séf nagyon egyedi, progresszív látásmódja határozza meg – emelte ki a zsűri.

A Dining Guide Étteremkalauz toplistájára idén a Stand, a Platán Gourmet, a Rumour, a Salt Budapest, a Babel, a 42 Restaurant, az Essencia, a Costes, a Borkonyha, a Spago, a Sauska 48, a Costes Downtown és a Pajta került.

Az idei év másik újdonsága, hogy a Dining Guide külön fejezetben foglalkozik a fenntartható gondolkodású éttermekkel.

A Natura Hill Zebegény ökológiai látásmódját és az egység fenntartható működésre vonatkozó következetes erőfeszítéseit az Év fenntartható étterme díjjal ismerték el, az Onyx Műhely pedig az Év innovatív konyhája díjat vehette át újszerű gasztronómiai látásmódjáért. Az Év alternatív vendéglátóhelye díjat a Balaton egyik legsokoldalúbb vendéglátóipari egységeként méltatott Buborék Csopak nyerte el.

A Rosenstein vendéglő irányítását idén átvevő Rosenstein Róbert az idei gálán az Év séfje díját kapta, míg az Év ifjú séfje az Iszkor konyháját vezető Pohner Ádám lett.

A Dining Guide TOP 100 Étteremkalauz 2022-ben bevezetett újdonsága a Best Of The Best minősítés, amelyet a díjazott vendéglátóhely addig tarthat meg, amíg szakmai vezetése és működésének helyszíne változatlan marad, illetve a teszteléseken mutatott teljesítménye 90 feletti pontszámmal értékelhető.

Idén a Restaurant Best Of The Best díjat a Stand étterem kapta, a Pastry Shop Best Of The Best címet pedig a Mihályi Patisserie és a Málna The Pastry Shop érdemelte ki.

Szűcs Árpádot, a Kollázs Brasserie & Bar pastry chefjét magas szintű teljesítményéért az Év éttermi cukrásza díjjal jutalmazták.

Az Év szerethető étterme címet a közel-keleti konyhát képviselő Goli fire hearted kitchen nyerte el, míg a Dining Guide Életműdíját Nyíri Szása, a három évtizedes múltra visszatekintő Arany Kaviár étterem társtulajdonosa vehette át.

Idén is átadták az Év koktélbárja díjat, amelyet a Four Seasons Hotel Gresham Palace bárja, a Múzsa nyert el, míg az Év sommelier-je díjat a Spago vezető sommelier-je, Rácz Imre számára nyújtották át.

A Dining Guide kiadványa idén is külön fejezetben foglalkozik Magyarország szállodáival, és az Év Szállodája díjjal a Matild Palace Luxury Collection Hotelt jutalmazta.

A Dining Guide 2005 óta adja át díjait. Az elmúlt években a TOP 10 ranglistát két-három Michelin-csillagos külföldi séf segítségével állították fel, és ők határozták meg, hogy az adott esztendőben melyik konyha nyerje el az Év étterme díjat. Ezt a feladatot idén a Dining Guide már önállóan végezte el, de a munkát továbbra is segítette Fausto Arrighi, a Michelin Guide egykori igazgatója, aki tanácsadóként nyolc éve közreműködik a Dining Guide Étteremkalauz munkájában.

(Forrás: MTI, fotó: Balogh Zoltán)