A Roszatom nemcsak a paksi bővítésnél, hanem az egész világon, további atomerőmű-építéseinél is nyitott az együttműködésre a tapasztalt magyar cégekkel – mondta Kirill Komarov, az orosz állami atomenergetikai konszern vezérigazgató-helyettese.

A Roszatom beszállítóinak és partnereinek részvételével hétfőn nyílt meg az Atomex Europe 2015 konferencia és kiállítás Budapesten. Kirill Komarov az M1 hétfői műsorában kijelentette, hogy a paksi beruházás Magyarország gazdasági, szociális fejlődését segíti. Elmondta, a paksi atomerőmű és a Roszatom együttműködése során nagyon magas lesz az a megrendelés állomány, amit magyar vállalatok kapnak.

A megállapodásnak megfelelően arra törekednek, hogy akár 40 százalékot is elérje a magyar vállalkozások aránya; természetesen a tenderfeltételeknek megfelelően, betartva az Európai Unió előírásait.

A magyar vállalatok a magyar piacon komoly tapasztalattal rendelkeznek: a Pakson több mint 30 éve működő meglévő blokkokhoz kapcsolódóan gyártási, szolgáltatási tevékenységet végeznek, a Roszatom ezt a potenciált teljes egészében figyelembe veszi az új építkezések során. Ezzel új munkahelyek jönnek létre, új megrendelésekhez jutnak a magyar cégek.

Kiemelte, hogy az egész világon nyitottak az együttműködésre a magyar cégekkel. Példaként említette a cég indiai, kínai, jordániai, törökországi, finnországi megrendeléseit.

A vezérigazgató-helyettes az Európai Bizottság vizsgálatával kapcsolatban elmondta: nincsenek közvetlen kapcsolatban az EU-val, a Roszatomnak a megrendelővel, a magyar partnerrel van szerződése, az EU-nak információt nyújtanak, amennyiben szükséges. Az atomerőművek építése hosszú távú projekt, 3 év az előkészítés, utána kezdődik csak a kivitelezés, de „jobb lenne azelőtt megadni a válaszokat, mielőtt elkezdjük az aktív részét a projektnek” – fogalmazott.

Kirill Komarov hangsúlyozta, hogy egy teljesen biztonságos atomerőműre tettek ajánlatot, a technológia minden poszt-fukushimai követelménynek megfelel, nemzetközileg is versenyképes, több megrendelő által választott, sorozatgyártásban készülő blokkról van szó. Mint fogalmazott, a Roszatom nem először épít atomerőművet, nem kísérleteznek, hat ugyanilyen blokkot építenek Oroszországban, és továbbiakat Finnországban, Egyiptomban, valamint Vietnamban.