Magyarországon tavaly leginkább a pénzügyi szolgáltatásokat, a televízió-előfizetéseket és a vasúti személyszállítási szolgáltatást tartják a legproblémásabbnak a fogyasztók – derül ki az Európai Bizottság (EB) által szervezett az egész unióra kiterjedő reprezentatív felmérésből.

Az Európai Unió minden évben nyilvánosságra hozza a Fogyasztói Piacok Eredménytábláját, amelyben a fogyasztók nézőpontjából értékelik azt, hogyan is teljesít a különböző termékek és szolgáltatások piaca. Ebben nézik egyrészt az ajánlatok összehasonlíthatóságát, a vállalkozásokba vetett bizalmat, a fogyasztói elvárásoknak való megfelelőséget, a rendelkezésre álló választékot és nem utolsósorban azt, hogy az adott piacon mekkora kárt szenvednek el a vásárlók – olvasható a Budapesti Békéltető Testület honlapján.

Magyarországon, ami a szolgáltatásokat illeti, leginkább a bankszámlákkal, televízió előfizetésekkel, a lakásbiztosításokkal, személyszállítási szolgáltatásokkal, befektetési termékekkel, az ingatlanpiaci szolgáltatásokkal, az életbiztosításokkal, a kölcsönök-hitelek piacával és a jelzáloghitelekkel volt gondl.

Ugyanakkor a légi személyszállítási szolgáltatások, a postai szolgáltatások, valamint a kulturális és egyéb, szabadidős programokat nyújtó szolgáltatások piaca teljesített a legjobban.

Az Európai Bizottság a felmérésben aláhúzza, hogy a fogyasztó és vállalkozás közötti viták hatékonyabb megoldása érdekében szükség van a fogyasztói jogok hatékonyabb érvényesítésének biztosítására. Ebben pedig az alternatív vitarendezési fórumok, így Magyarországon a békéltető testületek segítenek, ingyenesen járnak el a vitás ügyek megoldása érdekében.

Az Európai Unióban a következő három piaci szolgáltatás teljesített legjobban: a nyaralások (például a hotelek piaci teljesítmény pontszáma 84,4 a 100-ból), kulturális és szórakoztatási szolgáltatások (például színházak, mozik, múzeumok 83,4 pont) és sportszolgáltatások (például edzőtermek 82,9 pont ).

A termékek között a legjobban teljesítő piac a könyvek, magazinok és újságok piaca (85,3 pont), a szórakoztató termékek (játékok, hangszerek 84,9 pont) és a nagy háztartási gépek (hűtők és mosógépek 84,6 pont) piaca.

A legrosszabbul teljesítő szolgáltatások piaca az Unióban az ingatlan (73,8 pont), a jelzálog (73,8 pont) és a befektetési termékek és értékpapírok (74,1 pont) piaca; míg a legrosszabbul teljesítő árupiacok a használtautók (75,6), a húskészítmények (80,6) és az üzemanyagok (80,9) piaca.

A szolgáltatások piacán a távközlés továbbra is jelentős helyet foglal el a listán, a fogyasztók gyakran kerülnek összetűzésbe a szolgáltatókkal. Ezen belül a mobiltelefon-szolgáltatások piacán a legmagasabb a problémák aránya (ideértve az internetes előfizetéssel összefüggő problémákat). Ez az a piac, ahol a legjobban emelkedik a panaszok száma, együtt a bárok, kávéházak és éttermek és a jármű bérleti szolgáltatások piacával (mindhárom piacon nőtt az arány 1,8 százalékponttal).

Európa-szerte a megkérdezett fogyasztók majdnem egyharmada jelentős hátrányt szenvedett a termékkel, szolgáltatással kapcsolatos probléma miatt, amely adott esetben pénzügyi veszteséget is jelentett amellett, hogy rengeteg idejük ráment az ügyintézésre.