A munkavállalók 69 százaléka a munkáltatójára vár, hogy segítse az öngondoskodás megkezdésében – derül ki az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének (ÖPOSZ) kutatásából.

A megkérdezettek negyede úgy véli a foglalkoztatónak feladata, hogy ösztönözze a nyugdíjra történő takarékoskodást, 19 százalék pedig egyenesen kötelezővé tenné a munkáltatói hozzájárulást. Az ezer fős reprezentatív kutatásban megkérdezett munkavállalók mintegy fele nem tesz félre a nyugdíjas évekre, holott fontosnak tartja az öngondoskodás kérdését.

Továbbra is a 10 ezer forint alatti átlagos havi pénztári befizetések dominálnak, azonban a legtöbb válaszadó úgy véli a boldog nyugdíjas évek eléréséhez ennek négyszeresét kellene félretenni – derül ki az OTP Nyugdíjpénztár közleményéből.

A munkáltatónak kulcsszerep jut a foglalkoztatottjaik nyugdíj célú öngondoskodásának ösztönzésében, hiszen a munkavállalók számítanak a támogatásra. Annak érdekében, hogy egyre tudatosabban foglalkozzanak a jövőjükkel, 69 százalék azt szeretné, ha a munkáltató is kiegészítené a megtakarításait, 61 százalék pedig szívesen venné, ha a foglalkoztató a nyugdíjpénztári befizetéseiben is részt venne.

Egyre több munkavállaló van tisztában azzal, hogy a munkáltató segíthet az előtakarékosságban, azt azonban kevesen tudják, hogy ez milyen előnyökkel jár számukra, ha a munkáltatói befizetéseket saját hozzájárulással egészítik ki. Az egyéni befizetések után járó 20 százalékos adó-visszatérítés pontos mértékét a megkérdezettek körében csak kevesen ismerik, a megkérdezettek 41 százaléka pedig egyáltalán nem tudja, hogy létezik ilyen engedmény.

„Egyre több munkáltató ismeri fel saját szerepének fontosságát az öngondoskodás ösztönzésében. Ezt jól mutatja, hogy az idei évben, a korábbiaknál kedvezőtlenebb adózás ellenére, pénztárunknál az egy évvel korábbival azonos szinten maradtak a munkáltatói hozzájárulások. Idén az első hat hónapban a munkaadói befizetések összege megközelítette a 2,9 milliárd forintot” – mondta el Nagy Csaba, az OTP Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója.