A nyugdíjas artistákat segíti a Magyar Artistaművészek Szakszervezete a Fővárosi Nagycirkusz pénteki jótékonysági előadásával.

Eötvös Tibor, a szervezet elnöke az M1 műsorában elmondta: a hagyományosan minden évben megszervezett jótékonysági előadás bevételét karácsony előtt osztják szét a szakszervezet tagjai között. A fellépést az artisták társadalmi munkában, ingyen vállalták, a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. pedig szinte ingyen bocsájtotta rendelkezésükre az épületet és az Atlantisz gyermekei című vízi cirkuszi műsort. 

Jelenleg százon felül van a nyugdíjas artisták száma, akik igen kevés pénzből élnek havonta. Egy akrobata teljesítőképessége véges, 35-40 éves korukig tudnak dolgozni. Korábban létezett korkedvezményes szakmai nyugdíj is, de ez megszűnt, dolgoznak ennek visszaállításán – közölte. 

Fekete Péter, az intézmény igazgatója azt hangsúlyozta: csúcson jár a nagycirkusz, és teltházzal futnak az előadások. Ezért döntöttek úgy, hogy nemcsak karácsonykor, hanem ebben az időszakban is tartanak egy jótékonysági előadást. Kiemelte: új cirkuszművészeti központ létrehozásáról álmodnak, és arra a tudásra és tradícióra alapoznak, amelyet a már nem aktív artisták teremtettek meg.

Hozzátette: olyan produkciókat és próbatermeket kell létrehozni, ahova nyugdíjas művészeik visszajárhatnak és átadhatják tudásukat. Kitért arra is, hogy az Atlantisz gyermekei augusztus 31-ig fut, majd a Lúdas Matyi című összművészeti produkciót tekintheti meg a közönség. (MTI)