Magyarországon 8 százalékkal több mobiltartozás köthető a nőkhöz, mint a férfiakhoz, ugyanakkor az utóbbi kör átlagosan nagyobb összeggel tartozik szolgáltatójának.
Az EOS-csoport több százezer, 2017-ben kezelt ingatlanfedezet nélküli tartozást vizsgált meg kutatásában, amelyből többek között kiderült, hogy bár a hölgyek 8 százalékkal több esetben halmoznak fel mobiltartozást, azok átlagos értéke – 18 963 forint – elmarad a férfiakhoz köthető tartozások 22 366 forintos átlagtól.
A darabszámban tapasztalható különbség az elmúlt évek során némileg változott: 2016-ban mindössze 1,6 százalék volt a különbség a nők javára, míg az átlagos befizetések értéke jelentősen – a férfiak esetében 17 százalékkal, a nők esetében 15 százalékkal emelkedett. Ennek oka részben abban keresendő, hogy a mobilkommunikáció egyre fontosabb szerepet tölt be a mindennapi életben, így érezhetően több pénzt is szán rá a társadalom.
A korcsoportokat tekintve mindkét nem esetében a 40-59 év közöttiekhez köthető a legtöbb mobiltartozás – nagyjából minden második. Az adat összevág azzal a megállapítással, amely szerint a fiatalabb korcsoport számára annyira létfontosságúvá vált a mobil online jelenlét, hogy sokszor prioritást élvez számukra a mobilszámla befizetése, a többi közszolgáltatással szemben.
A kutatás során a szakemberek a kapcsolattartás módjában is jelentős változást érzékeltek, bár az elektronikus formában adósságról levelezők száma még így sem mondható magasnak. 2017-ben az adósok 1,2 százaléka tartotta emailben a kapcsolatot a kintlévőség-kezelő vállalattal, ami duplája az egy évvel korábban mért értéknek. Bár úgy tűnik, hogy elindult a digitalizáció ezen a területen is, a kapcsolattartás fő csatornái továbbra is a postai levél, illetve a telefon.
Agárdi Marianna, az EOS Faktor Zrt. fedezetlen követeléskezelési igazgatója szerint ennek oka főleg abban keresendő, hogy a jellemzően érintett társadalmi csoportok igyekeznek körültekintően és óvatosan kezelni pénzügyi adataikat, továbbá az átlagnál ritkábban veszik igénybe az online pénzügyi szolgáltatásokat is, így kevésbé fordulnak a kapcsolattartás elektronikus formái felé.