Öt hazai designmárka vett részt a Magyar Divat és Design Ügynökség (MDDÜ), valamint az olasz Istituto Europeo di Design (IED) második design SPEED mentorprogramján, amely a hazai szinten már stabil designmárkák nemzetközi piacra lépését segíti – közölte az ügynökség, amely kiírta az új pályázatot is.

A gazdasági társaságok mellett ezúttal az egyéni vállalkozók is jelentkezhettek a virtuális képzésre, ezáltal még több iparági szereplő kapott lehetőséget a szakmai fejlődésre.

A design SPEED mentorprogram célja, hogy előremutató ismeretek átadásával segítse a hazai szinten már stabil designmárkák nemzetközi piacra lépését. A vírushelyzet miatt online formában valósultak meg a workshopok és one-to-one meetingek. A tervezők mintegy 130 órányi tananyagot sajátítottak el a program során, hat hónap után pedig elkészült saját projektmunkájuk is – olvasható a közleményben.

Mint írják, a magyar designipart erős exportorientáltság jellemzi, ezért kiemelten fontos a hazai termékek nemzetközi elérhetőségének erősítése, amely hozzájárul a márkák gazdasági stabilitásához. A projektnek köszönhetően a formatervezők felismerhetik tevékenységük kritikus pontjait, valamint sikeresen pozícionálhatják saját márkájukat. Ennek köszönhetően a nemzetközi piacon is jobban megállják helyüket, erősítve ezáltal az országimázst.

A képzésben a magyar szakértők mellett olasz és amerikai professzorok is jelen voltak, többek között Jacopo Bargellini stratégiai tanácsadó, Alberto Bottalico, a BCW Global alelnöke és operatív vezetője, valamint Anne van Merkensteijn, a Procter&Gamble és a Kiko Milano brand managere és nemzetközi üzleti tanácsadó.

Az MDDÜ a pandémia miatt miatt egy szélesebb pályázói kör számára biztosított részvételi lehetőséget a programba. Kimagasló nemzetközi potenciáljuknak köszönhetően a különleges kerámiákat gyártó Error N’ More; a díjnyertes Logifaces logikai játék megálmodója, a Planbureau; az üvegkombinációiról ismert marta edocs; a világításban élen járó Oleant Lighting; valamint a tartós anyagokból készült bútorok szakértője, a Socowoo részvételével valósult meg a program.

A márkák már a képzés során is bizonyították, hogy készen állnak a nemzetközi terjeszkedésre. Az Error N’ More bemutatkozhatott a Nemzetközi Kerámia Szimpóziumon, marta edocs az Ékszerek Éjszakája Vándordíjjal gazdagodott, a Socowoo csapata részese volt a Construma OTTHONDesign szakkiállításnak, a Planbureau termékeit már a tengerentúlról is vásárolják, az Oleant Lighting pedig megnyerte a méltán híres i-NOVO Selection Innovative product díjat – áll az összegzésben.

A közlemény kiemeli, a hazai formatervezők ismét lehetőséget kapnak működésük továbbfejlesztéséhez. Az IED együttműködésével megvalósuló programra olyan tárgy- és formatervezők jelentkezését várják, akik legalább két lezárt üzleti évvel és két termékcsaláddal rendelkeznek, valamint kiemelt céljuk a nemzetközi piacra lépés. A pályázat beérkezésének határideje: április 8. hétfő (éjfél).

A mentorprogramba való bekerülés feltétele a nyílt szakmai pályázaton való részvétel, amelynek részletei az alábbi linken érhetőek el: https://hfda.hu/hu/cikkek/design-speed-mentorprogram-palyazati-felhivas-designmarkaknak-2196.

(Forrás: MTI, fotó: Socowoo)