Döntött a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szervezeti átalakításáról az Országgyűlés. A hétfőn kezdeményezett és kedden elfogadott változtatás nyomán a szervezet a háromszintű kormányhivatalból kétszintű központi hivatallá alakul.

A felső szinten lesz a központi irányítás, az alsó szinten pedig az állampolgárokkal, vállalkozásokkal közvetlen kapcsolatban álló megyei igazgatóságok.

A NAV a továbbiakban a Nemzetgazdasági Minisztérium alatti központi hivatalként működik és továbbviszi a rendvédelmi feladatokat, vezetője feladat és hatásköreit az NGM államtitkára és helyettes államtitkárai látják el.

Megvalósul az adó- és vámigazgatási szerv integrációja, megszűnnek a regionális szervek, s összeolvad a 19-19 megyei, 3-3 fővárosi és 1-1 kiemelt adó- és vámigazgatóság.

A másodfokú hatósági feladatkör ellátására fellebbviteli igazgatóság jön létre, a képzési intézet és a bűnügyi főigazgatóság pedig megszűnik önálló költségvetési szervként, a továbbiakban a NAV fejezetében szerepel.

A módosítás érinti a költségvetés tervezésére vonatkozó rendelkezéseket és a közalkalmazottak fizetési fokozatának szabályosát és új elem, hogy a népegészségügyi termékadó fizetésére kötelezettek 10 százalékkal csökkenthetik kötelezettségüket egészségügyi témájú programok finanszírozásával.