A Balatonnál és a Velencei-tónál a revizorok több mint háromezer vizsgálatot végeztek idén július 1. és augusztus 31. között, az esetek 20 százalékában tapasztaltak jogsértést – ismertette a nyári akciójának mérlegét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

A tájékoztatás szerint a NAV többek között azt vizsgálta, hogy a kereskedők, szolgáltatók bevételeikről adtak-e számlát vagy nyugtát, a vállalkozások bejelentették-e alkalmazottaikat, betartották-e a jövedéki termékek árusítására, valamint a turizmusfejlesztési hozzájárulásra vonatkozó szabályokat.

Az ellenőrök a legtöbb visszaélést a nyugtaadás, illetve a foglalkoztatás szabályszerűségének vizsgálata közben tárták fel, mintegy ötszáz adózónak akadt ezzel problémája.

A korábbi évek tendenciája sem változott, még mindig a vendéglátók „felejtik el” leggyakrabban a nyugtaadást.

Sok vállalkozásnak az áfagyűjtő helyes használata is gondot jelentett, persze a pénztárgépekben az „elütés” minden esetben az állam kárára történt.

Minden negyedik jövedéki ellenőrzésnél találtak szabálytalanságot az ellenőrök, és a turizmusfejlesztési hozzájárulás megfizetése alól is többen igyekeztek volna kibújni.

A jogsértést elkövetők bírságra, a súlyosan mulasztók – a bírság megfizetésén túl – utólagos adóellenőrzésre is számíthatnak.

A mulasztásibírság-tételek augusztus 1-től megduplázódtak, így a NAV akár kétmillió forint megfizetésére is kötelezheti azt, aki azóta mulasztotta el a nyugtaadást vagy az alkalmazott bejelentését – tájékoztatott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

(Forrás: MTI, fotó: Vermes Tibor/AM)