A NATO júliusi tanácskozásán Varsóban újabb intézkedésekről dönthetnek, amelyek Oroszország féken tartására szolgálhatnak.

Az Egyesült Államok hónapok óta intenzív kampányt folytat, részben a sajtóban, részben diplomáciai vonalon, hogy felhívja a figyelmet Moszkva erőszakosnak tartott katonai készülődésére. Ashton B. Carter amerikai védelmi miniszter Brüsszelben kollégáit arra buzdította egy szerdai tanácskozáson, hogy határozottabb lépéseket tegyenek Oroszország féken tartására.

A NATO, amerikai vezetéssel 2017-ben Litvániában, Lettországban, Észtországban és Lengyelországban új csapatokat állomásoztatni. Kiegészítő, védelmi intézkedésekről dönthetnek Varsóban július 8-9-én a szervezet csúcstalálkozóján, részletek azonban nem szivárogtak ki a tervekről.

A Pentagon mindenre igyekszik felkészülni. A napokban például azt szellőztették meg, hogy információik szerint Moszkva 60 óra leforgása alatt képes lerohanni a Baltikumot.

Oroszország minden washingtoni vagy NATO-bejelentést követően azonnal úgy reagál, hogy minden szükséges lépét megtesznek, arányosan a szervezet „fenyegetésére”. A NATO-hadgyakorlatok hírére például Vlagyimir Putyin elnök, az orosz hadsereg főparancsnoka soron kívüli elrendelte a harckészültség ellenőrzését, különösen a tartalékosok hatékony hadrafoghatóságára kíváncsiak.