A közepes és nagyvállalatok körében a második félévben nyolc százalékponttal több cég jelezte 2022 első félévéhez képest, hogy a felmérést megelőző két évben bevezetett új terméket vagy szolgáltatást, illetve jelentősen javított azok minőségén – közölte a K&H tavalyi második felmérése alapján.

Kiemelték, hogy az innovatív attitűd majdnem minden második vállalkozásra jellemző volt, leginkább a 300 millió és 1 milliárd forint közötti árbevételű, főként a közép-magyarországi régióban működő cégekre.

Némileg több cég jelezte, különösen a kereskedelem területén, hogy az elmúlt két évben bevezetett, illetve javított termékéből az árbevétel 10 százalék feletti arányt ért el.

A cégek a korábbiakhoz képest kevesebb hangsúlyt fektettek a gyártási vagy szolgáltatási folyamat, illetve logisztikai, szállítási eljárás megújítására, ezzel szemben erőteljesen összpontosítottak a háttérfolyamatok fejlesztésére.

A felmérésben résztvevő vállalatok alig egyötödére volt jellemző, hogy akár külső alvállalkozók bevonásával, akár saját erőből kutatás-fejlesztési tevékenységet végezzenek.

A cégek harmada úgy igyekezett megújulni, hogy magasabb műszaki tartalmú berendezést vásárolt a közelmúltban; a vállalatok 40 százaléka jellemzően szoftvert szerzett be.

A vizsgálat megerősítette, hogy a kutatás-fejlesztés és a környezetbarát megoldások terén leginkább a nagyvállalatok, a 4 milliárd forint feletti árbevétellel rendelkező cégek aktívak. Ezen belül kimagasló mértékben a mezőgazdasági szektor is kivette részét a környezetbarát beruházásokból.

A pénzintézet 2021 első féléve óta negyedszer készített felmérést a magyarországi közepes és nagyvállalatok körében az innovációról. Az adatgyűjtést szeptember 22-e és október 14-e között tartották, 360 közepes és nagyvállalat – 300 millió forint feletti éves árbevételű – képviselőjét kérdezték meg telefonon.

(Forrás: MTI)