A munkáltatók adó- és járulékmentesen járulhatnak hozzá dolgozóik lakáshitelének visszafizetéséhez, most egy összesítésből kiderült, egy év alatt nagyjából 430 ezer forintot kaptak a dolgozók.

Több mint 27 ezer munkavállaló kapott tavaly kisebb-nagyobb összeget a munkáltatójától lakáshitelének visszafizetéséhez, törlesztéséhez – számolt be a Magyar Idők. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tájékoztatása alapján az összesen 12 milliárd forintot adómentesen, támogatásként vagy cafeteria formájában adták oda a foglalkoztatók. Egy-egy érintett tehát – tizenkét hónap alatt – átlagosan nagyjából 430 ezer forintot kaphatott.

A megoldás legfontosabb szabálya, hogy a munkáltatók adó- és járulékmentesen járulhatnak hozzá dolgozóik lakáshitelének visszafizetéséhez. A foglalkoztatók a kiadások harminc százalékát fedezhetik, de lényeges, hogy a juttatás összege – mindent egybeszámolva – öt év alatt maximum ötmillió forintot tehet ki.