A munkaerő megtalálásában segítenek az új munkásszállók – jelentette ki a Gazdaságfejlesztési Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára Székesfehérváron, a Videoton Holding Zrt. új munkásszállójának átadásán.

Czomba Sándor rámutatott, hogy a magyarok „zsigerből” nem szeretnek költözni, márpedig a betöltetlen munkahelyek jellemzően mobilis munkaerőt kívánnak, ráadásul a következő években a leendő beruházásoknak köszönhetően újabb 500 ezer munkáskézre lesz szükség Magyarországon.

Az államtitkár elmondta, hogy az új székesfehérvári munkásszállón döntően ukrán állampolgárok laknak majd. Úgy vélte, a harmadik országból érkező munkavállalókra szükség van, ha nincs magyar munkáskéz, vagyis elengedhetetlen a jelenlétük a munkaerőpiacon.

A Videoton a munkásszállók kialakítására kiírt pályázat hatodik körében nyert 182 millió forintot. A program 2017-es indulása óta 61 nyertes pályázat volt és 25 munkásszállót adtak át eddig.

Az államtitkár közölte, hogy várhatóan átalakítják a következő pályázati kiírásokat és „az élethez igazítják”, mert korábban lehetett például hat fős szobákat is létrehozni, de nem „tömegszállásokra” van szükség, hanem inkább apartman jellegű szobákra, mint amilyenek Székesfehérváron is épültek.

Cser-Palkovics András polgármester arról beszélt, hogy a munkásszállón lakó, más országból érkezett emberek ugyanúgy Székesfehérvár polgárai, mint a magyarok, ráadásul ők is családjaik egzisztenciájáról gondoskodnak, miközben a város fejlődését segítik, hiszen adót fizet a cégük és ők maguk is.

Mint mondta, a munkaerőpiaci helyzet folyamatos javulása magával hozta a munkaerőhiány kialakulását, amelyre az egyik megoldási lehetőség a külföldi munkavállalók foglalkoztatása lehet, ehhez azonban elengedhetetlen a 21. századi szálláslehetőség biztosítása, amit most a Videoton megtesz.

Sinkó Ottó, a Videoton Holding Zrt. társ-vezérigazgatója elmondta, hogy a munkásszálló a telephelyen belül, egy évekig üresen álló irodaházból lett kialakítva, ezért is lett a neve a 67-es épület után Hotel 67 munkásszálló. Megjegyezte, sokáig gondolkodtak rajta, hogy mit kezdjenek vele, végül egy 196 fő elszállásolására alkalmas munkásszállót alakítottak ki az épületből a kormány támogatásával.

Az épületet teljesen felújították, energetikailag korszerűsítették, a szobákat pedig úgy alakították ki, hogy később akár önálló lakrészeket, apartmanokat tudjanak kialakítani. A szállót két elektronikai gyártó cégükben, három műszakos munkarendben foglalkoztatott dolgozók fogják használni – tette hozzá.

A 78 szobás épület átalakítása 830 millió forintból valósult meg. A munkásszálló 80 százalékos kapacitással működik jelenleg.

A Videoton Holding Zrt. kilenc magyarországi és két külföldi (Bulgária és Szerbia) telephelyén kínál gyártási és gyártáshoz kapcsolódó szolgáltatásokat ipari vállalatok számára. A cégcsoport 2022-ben várható realizált árbevétele megközelíti a 265 milliárd forintot, és a foglalkoztatottak átlagos létszáma (kölcsönzött munkavállalókkal együtt) meghaladja a kilencezer főt.

(Forrás: Gazdaságfejlesztési Minisztérium/MTI, fotó: Vasvári Tamás)