A mikrovállalkozások vették fel a legtöbb hitelt a növekedési hitelprogramban (nhp) a darabszámokat tekintve, a hitelek csaknem kétharmadát a kereskedelem, javítás ágazatban, a mezőgazdaságban, illetve a feldolgozóiparban tevékenykedő vállalatoknak nyújtották.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tájékoztatása szerint a mikrovállalkozások aránya folyamatosan nőtt a 2013 júniusa és 2017 márciusa között megvalósított program során, a szegmensnek több mint 46 ezer ügylethez csaknem 860 milliárd forint kölcsönt adtak a hitelintézetek, főleg beruházásra. A kisebb vállalkozások nagyobb térnyerésével összhangban csökkent a jellemző hitelméret is, amelynek medián értéke az első szakaszban még 21 millió forint, majd a második szakaszban 9 millió forint, a kivezető szakaszban pedig 7 millió forint volt.

Az MNB szerint a 2,5 százalékban limitált kamatmarzs viszonylag széles vállalkozási kör finanszírozására nyújtott lehetőséget. Az átlagos hitelösszeg a program egészét tekintve 36 millió forint, a medián 9,9 millió forint volt. Az átlagos hitelméret a Közép-Magyarország régióban a legmagasabb, mintegy 52 millió forint, miközben a medián érték itt a második legalacsonyabb, 8,5 millió forint.

A program eredményei között említették, hogy az nhp csökkentette a hitelek regionális koncentrációját. Míg indulását megelőzően a kkv-hitelállomány mintegy 54 százaléka közép-magyarországi székhelyű vállalkozásokhoz kapcsolódott, az nhp-ban megkötött hitelszerződések összegének csak 36 százaléka köthető ehhez a régióhoz.

Az nhp-s hitellel rendelkező vállalkozások több mint 90 százaléka nyereséges volt 2015-ben, szemben a társas vállalkozások 60 százalék körüli arányával. A veszteséges vállalkozások kisebb arányt képviselnek az nhp-s hitelt felvett vállalkozások között, mint általában a társas vállalkozások vagy a beruházási hitellel rendelkező vállalkozások esetében, ami vélhetően a kamatmarzs felülről való korlátozásának is köszönhető a közlemény szerint.

A tájékoztatás alapján az nhp-ban csaknem 40 ezer mikro-, kis- és középvállalkozás jutott kedvező finanszírozáshoz több mint 2800 milliárd forintért. Az MNB becslései szerint az nhp 2 százalékponttal járulhatott hozzá 2013 és 2016 között a gazdasági növekedéshez, a foglalkoztatottak számát pedig mintegy 20 ezerrel növelhette. (MTI)