A Közvetlen Értékesítők Szövetségének (DSA Hungary) adatai szerint 2021-ben 68,5 milliárd forintért vásároltak a fogyasztók közvetlen értékesítőkön keresztül Magyarországon. Mindez 12 százalékos növekedést jelent, ami jelentősen meghaladta az európai és a világátlagot is.

A magyarországi trendek alapján wellness termékeket és étrend-kiegészítőket vásároltak leggyakrabban a fogyasztók közvetlen értékesítő cégektől (51 százalék). Második helyen (25 százalék) a háztartási termékek álltak, míg a szépségápolási cikkek, kozmetikumok (16 százalék) a harmadik helyen végeztek. Ez 2020-hoz képest változást jelent: 2021-ben erősödött a kereslet a háztartási, lakberendezési termékek iránt.

Endrédi László, a DSA Hungary elnöke elmondta, hogy Magyarországon az elmúlt három évben tisztult és stabilizálódott a piac, miközben új szereplők is megjelentek. Magyarországon jelenleg összesen mintegy 110 közvetlen értékesítő cég működik, a magyarországi összforgalom felét a Közvetlen Értékesítők Szövetségének 11 tagcége adja.

A Közvetlen Értékesítők Szövetsége Világszervezetének (WFDSA) éves beszámolója alapján tavaly a globális eladások 186,1 milliárd dollárt értek el, amely 1,5 százalékos növekedést jelent 2020-hoz képest úgy, hogy Kínára jelentős befolyással voltak a koronavírus-járvány utóhatásai. Kínát nem tekintve az összforgalom világszinten 3,3 százalékkal bővült.

A legnagyobb piac az USA, amely az összforgalom 23 százalékát tette ki, ezt holtversenyben Kína, illetve Dél-Korea és Németország követte 10-10 százalékkal – tették hozzá.

Az európai közvetlen értékesítési piac az egy évvel korábbi adatokhoz képest 2021-ben mintegy 3 százalékkal nőtt, így összesen 38,4 milliárd euró volt a piac összforgalma a régióban.

Tavaly a világpiacon a legkeresettebbek a wellness termékek és az étrend-kiegészítők voltak (világszerte 35 százalék, Európában 31 százalék), második helyen a szépségápolási, kozmetikai termékek álltak (világszerte 25 százalék, Európában 23 százalék), a harmadik legnépszerűbb kategóriát pedig a háztartási eszközök adták (világszerte: 16 százalék: Európában: 18 százalék) – közölték.

A közvetlen értékesítők összlétszáma világszerte 128,2 millió volt tavaly, 1,5 százalékkal több, mint az azt megelőző évben. Ebből Európában közel 15,7 millióan kapcsolódtak a közvetlen értékesítéshez, 2 százalékkal többen, mint egy évvel korábban.

A DSA Hungary tagcégei: Amway Hungaria Marketing Kft., Flavon Group Kereskedelmi Kft., Forever Living Products, Herbalife Hungary Kft., LR Health & Beauty, NeoLife International Kft., Nu Skin Enterprises Magyarország Kft., Oriflame Hungary Kft., Sunrider Hungary Kft., Tiens Hungary Kft. és a Zepter International Ungarn Kft.

(Forrás: MTI)