Annak ellenére, hogy javult az emberek öngondoskodási szemlélete, sok még a tévhit a reálisan elérhető betéti kamatokkal és a nyugdíj várható értékével kapcsolatban – mondta Kovács Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese.

Az OTP Bank idei öngondoskodási felmérésének bemutatóján Kovács Antal elmondta: javuló helyzetet mutat, hogy az OTP öngondoskodási indexe a maximális 100-ból 37 pontot ért el az idén, ami az eddigi legmagasabb érték. Ugyanakkor sok még a tennivaló a lakossági pénzügyi kultúra fejlesztése terén, a köztudatba, a mindennapi cselekedetek közé kellene emelni a takarékosságot, öngondoskodást – tette hozzá.

Az országos, reprezentatív felmérést 1500, 18–70 éves magyar számlatulajdonos személyes megkérdezésével készítették idén ősszel. Az index összesen 80 elemből áll, felméri az öngondoskodás érdekében tett tényleges lépéseket, a jövőbeli terveket és a témával kapcsolatos tudatosságot is. A vezérigazgató-helyettes elmondta: az embereket egyre jobban foglalkoztatja az öngondoskodás, 85 százalékuk gondolkozik róla pozitívan, és rendkívül kedvező, hogy az elutasítók aránya 10 százalék alatt van, szemben a korábbi 17 százalékkal.     A felmérés szerint „rettenetesen alacsony a pénzügyi kultúra”, ezt mutatja például, hogy a válaszadók átlagosan hat százalékra becsülték az inflációt és a betéti kamatot is, miközben az infláció gyakorlatilag két éve nulla körül mozog. Aggasztó jel az is, hogy az emberek háromnegyede odaadná a pénzét 9 százalékos, 40 százalékuk pedig 19 százalékos kamatígéretre, miközben a hozamok 1–2 százalék között mozognak.

A kutatásban megkérdezettek 73 százaléka – az egész lakosságra vetítve mintegy 3,1 millió ember – rendelkezik valamilyen pénzügyi megtakarítási formával, ami 3 százalékpontos növekedés tavalyhoz képest. A konkrét banki, pénzpiaci megtakarításokkal rendelkezők száma viszont 11 százalékponttal, 52 százalékra esett 2011-hez képest. A legnépszerűbb megtakarítási formák az életbiztosítás és a lekötött bankbetétek, a célok közül a váratlan helyzetre való felkészülés ugrott az élre.

Kovács Antal a bíztató jelek közé sorolta, hogy az egy évvel korábbihoz képest a nyugdíjas korra félretevők aránya 5 százalékponttal, 22 százalékra nőtt. Ugyanakkor megdöbbentőnek nevezte, hogy az emberek csaknem fele nem foglalkozik azzal, hogyan fog megélni nyugdíjas éveiben.

A válaszadók utolsó munkában töltött évük átlagjövedelmének 83 százalékát tartanák megfelelő, 75 százalékát pedig még elfogadható nyugdíjnak a korábbi életszínvonaluk megtartásához, de csupán az utolsó munkában töltött év átlagjövedelmének 64 százalékára számítanak. A hosszú távú szakértői becslés ezzel szemben az átlagjövedelem 30–40 százalékára várja a majdani nyugdíj értékét. A válaszadók 69 százaléka várja az államtól, hogy megoldja az időskori ellátását, ami az eddigi legmagasabb érték.

MTI