Európában Magyarországon a legnagyobb az exporton belül a high-tech aránya, ami azt mutatja, hogy a magyar vállalkozások képesek a 21. századi technológia használatára, a magasabb hozzáadott érték előállítására – mondta György László.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a Debreceni Egyetem (DE) gazdasági évindító partnertalálkozóján A felsőoktatás szerepe az innovációban és a gazdaság fejlesztésében címmel tartott előadásában jelezte: a magyarországi vállalkozások 3 százaléka külföldi tulajdonú, s ezek adják a hozzáadott érték több mint 50 százalékát, vagyis háromszor termelékenyebbek, mint a hazai vállalatok.

Azok az országok sikeresek hosszú távon, ahol a nemzeti multinacionális cégek erősek, így Magyarországon is az a cél, hogy megerősödjenek a magas hozzáadott érték előállítására alkalmas hazai vállalkozások – tette hozzá az államtitkár.

György László szerint a felsőoktatási intézményekben jelenleg az alapkutatások dominálnak, de szeretnének olyan egyetemi tudományos projekteket, olyan kutatásokat támogatni, amelyeket a gazdaság közvetlenül hasznosíthat. Ennek érdekében az akadémiai előrelépést szabadalmak formájában is támogatják, vagyis szabadalmakkal is lehet a jövőben tudományos fokozatokat szerezni.

2015-től jelentősen nőtt a felsőoktatási intézményekben dolgozó kutató-fejlesztők száma. Itt olyan projekteken, szolgáltatásokon dolgoznak, amelyeket a helyi kis- és középvállalkozások, illetve a külföldi nagyvállalatok is tudnak hasznosítani. A kreatív, innovatív vállalatok fejlődésében nagy az egyetemi szféra szerepe – fűzte hozzá.

Nyilvánvalóvá tette, hogy nem csökken a kutatás-fejlesztés támogatása, sőt az idén 30 milliárd forinttal nő, ami további 90 milliárd forint piaci forrást generál, vagyis 120 milliárddal bővül a terület.

Az országban nyolc tudományos (science) parkot hoznak létre, amelyek egyetemek köré szerveződnek. Ezeket a Bay Zoltán kutató központ fogja felügyelni, s gondoskodik majd arról, hogy a kutatási eredmények „ne ragadjanak be a tudomány elefántcsont-tornyába”.

(Forrás: MTI/ITM)