A nők sokkal érdeklődőbbek a technológiai újítások iránt, jobban is élvezik azok előnyeit a mindennapokban, mint a férfiak, de gyakrabban füllentenek, ha kütyükérdések kerülnek szóba – derült ki a Samsung legújabb, 18 európai országban végzett kutatásából.

Elfogadott nézet, hogy technológiai berendezések és kütyük, valamint a hozzájuk kapcsolódó innovatív szolgáltatások inkább a férfiak érdeklődését keltik fel jobban, ők alkotják ezek legfőbb vásárlóközönségét. A Samsung 18 európai országot érintő, 10 ezer megkérdezett bevonásával készült felmérése azonban igencsak árnyalja a képet.

A 65 év feletti korosztályig a magyar nőket jobban érdeklik a technológiai újítások (32 százalék), mint a férfiakat (26 százalék). Ez az adat nagyjából megegyezik az európai átlaggal, annyi különbséggel, hogy ott 55 éves korig érdeklődőbbek a nők, utána már a férfiakat izgatja jobban a technológia világa.

Mindez összefüggésben van azzal is, hogy bármelyik korosztályt vizsgáljuk is, a nők nagyobb százalékban válaszolták, hogy az élet minden területén élvezik a technológia vívmányok előnyeit. A 16-24 éves korosztályban a legszembetűnőbb a különbség (férfiak 3 százaléka, nők 20 százaléka), ami a kor előre haladtával mérséklődik, de még 65 év felett is kétszer annyi nő érzi így, mint férfi.

A nők sokkal jobban félnek attól, hogy nem tudják tartani a lépést a technológia újdonságokkal, mint a férfiak. 16 és 54 éves kor között háromszor annyi nő válaszolta azt, hogy úgy érzi, nem tudja nyomon követni a technológiai fejlődést. 55 év felett viszont már több férfi aggódik emiatt, Európában ez csak a 65 éves kor felett következik be. 

Hiába az élénkebb érdeklődés és a technológiai vívmányok nyújtotta előnyök nagyobb fokú kihasználása a mindennapokban, a nők mégis gyakrabban kényszerülnek füllenteni azzal kapcsolatban, hogy értenek-e bizonyos technológiai szakkifejezéseket. A megkérdezett magyar nők 11 százaléka mondta, hogy hetente legalább egyszer, de inkább többször előfordul vele ilyesmi, a férfiak 7 százalékával szemben.

Ennél valamivel rosszabb az arány olyan speciális helyzetben, mint például egy állásinterjú: a megkérdezett magyar nők 11 százaléka mondta, hogy füllentéssel igyekezett tájékozottnak tűnni ezen a téren, míg a férfiak 5 százaléka került ilyen helyzetbe.

Nyugat-európai országokkal összevetve: Belgiumban a férfiaknak és a nőknek is csak 6 százaléka próbálta így leplezni hiányos technológiai ismereteit, Dániában az arány még ennél is kisebb, férfiaknál 3, nőknél 2 százalék. A miénkhez hasonló adatok interjúhelyzetben Bulgáriában jellemzőek még (férfiak 4, nők 9 százaléka).

A magyar nők ötödének gondja támad valamilyen technológiával kapcsolatos művelettel. Egy film vagy zene letöltése például 21 százalékukon fogott már ki, míg a férfiaknál ez az arány csak 8 százalék. Nemzetközi szinten mindez hasonló gyakorisággal fordul elő a két nemmel (Ausztriában a férfiak és nők 6 százalékának, Hollandiában a férfiak 6, a nők 7 százalékának okozott ez gondot). Ezen a téren is a bolgárok adatai hasonlítanak a mieinkre leginkább, ahol a nők 19 százaléka járt már így a férfiak 10 százalékával szemben.

 „A legújabb technológiai irányt képviselő viselhető okoseszközökkel a magyar nők 8 százaléka rendelkezik, így alig vannak elmaradva a férfiaktól, akiknek 10 százaléka használ ilyen kütyüt. Ez a különbség az egyes nyugat-európai országokban még sokkal szembetűnőbb: 10 és 2 százalék Ausztriában, valamint 9 és 2 százalék Hollandiában, a férfiak javára.” – nyilatkozta Nyilas Orsolya, a Samsung Electronics Magyar Zrt. vállalati kommunikációs vezetője.

Az Opinium Research által végzett kutatás 2016. március 16. és április 1. között, 10 138 brit, osztrák, belga, bolgár, német, dán, finn, görög, magyar, olasz, portugál, holland, norvég, lengyel, spanyol, román, svéd és svájci felnőtt online megkérdezésével zajlott.