A magyar nagyvállalatok támogatják a felhőszolgáltatások bevezetését, és több mint kétharmaduk készít informatikai költségvetést, ami jelentős változást jelent a korábbi évekhez képest – ezt állapította meg a Bell Research, az IVSZ és a Microsoft Magyarország közös nagyvállalati kutatása.

Christopher Mattheisen, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója a sajtóbeszélgetésen kiemelte: a magyar vállalatok új korszakba léptek 2019-ben, 72 százalékuk szerint a digitalizációval olyan technológiai forradalom zajlik, ami jelentőségében minden korábbi hasonlón túlmutat. A régóta működő nagyvállalatokban vagy az újonnan létrejövő cégekben közös az, hogy a felhőmegoldásokban látják az esélyt.

A kutatás idén az üzleti kihívások és a mesterséges intelligencia (AI) viszonyára fókuszál. A felhő kulcsfogalom a digitalizációban, ez teszi lehetővé a mobilitást, a rugalmasságot, és eszközt jelent bármilyen cégnek az innovatív átalakuláshoz. A felhő és az AI kulcstechnológiák, a legjelentősebb változást hozzák az üzleti világba, globálisan és lokálisan egyaránt.

Jelenleg a magyar cégek 34 százaléka véli úgy, hogy a robotok és a mesterséges intelligencia rövid időn belül felforgathatja a vállalati munkamegosztást.

A kutatásból az is kiderült, hogy a magyar döntéshozók szerint a távmunka egyre fontosabb, a munkaerőhiányra is megoldást jelenthet. A helytől független vállalati rendszerhozzáférésben a felhőnek kiemelt szerepe van – ismertette Christopher Mattheisen.

Bábel Gabriella, a Microsoft nagyvállalati üzletágvezetője komoly eredménynek nevezte, hogy az idei felmérés szerint a cégek több mint 50 százaléka tekint stratégiai területként az informatikára. Véleménye szerint az is jelentős előrelépés, hogy a magyar cégek kétharmadának van részletes, írásos informatikai stratégiája és költségvetése.

Markáns trend a cégeknél a mobilitás és a helyfüggetlenség, a cégek 88 százalékánál a dolgozók hozzáférhetnek okostelefonon a vállalati alkalmazásokhoz-rendszerekhez. Kedvezőtlennek nevezte ugyanakkor, hogy az elavult eszközöket a cégek nagy része addig képes használni, amíg nem okoz kritikus problémát.

A cégek fele a fix havi díjat, míg 37 százaléka a használatarányos díjat preferálja az informatikai szolgáltatásoknál – jegyezte meg.

Jakab Áron, a Bell Research partnerkapcsolati igazgatója azt emelte ki, hogy a cégek jobban bíznak a felhőtechnológiában, mint a saját belső rendszereikben, ami jelentős attitűdváltozás az elmúlt évekhez képest. Elmondta: negyedik éve készítik el a reprezentatív kutatást a 100-nál nagyobb számú számítógépparkkal rendelkező cégek körében. Magyarországon a szakemberhiány már nem csak az informatikai szakemberekre, hanem más területekre is kiterjed. Ezért is nőtt a felhőmegoldások elfogadottsága, ahogy a távmunka is egyre hangsúlyosabb.

Mácz Ákos, az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója szerint emelkedik majd az aránya azoknak a cégvezetőknek, akik szerint a robotizáció megváltoztatja a munkamegosztást. A sikeres vállalkozások azok, amelyek a globális piacon is megállják a helyüket. A versenyképességhez a digitálisan felkészült munkavállaló jelenti az egyetlen szűk keresztmetszetet jelenleg – fejtette ki. Hozzátette: a Mesterséges Intelligencia Koalíciónak már 170 tagja van, ez is mutatja, hogy az AI egyre ismertebb fogalom Magyarországon.

A beszélgetésen elhangzott, hogy Magyarországon a szoftver piac forgalma jelenleg évi 700 millió dollárt tesz ki, ebből a felhőszolgáltatásoké nagyjából 200 millió dollár. Az országban 3-4 nagyobb felhőszolgáltató cég van és számos kisebb adatközpont működik.

(Forrás: MTI)