Júniusban sem nőtt az alkalmazottak száma a boltokban az év elejéhez képest; a foglalkoztatottak száma ugyan megugrott, de ebben a diákok mellett a külföldön dolgozók is benne vannak – olvasható a blokkk.com összeállításában.

A Központi Statisztikai Hivatal a foglalkoztatásról kétféle adatsort mutat be. Külön méri a KSH az alkalmazottak számát, amikor a vállalkozásokat kérdezi meg és a 4 főnél többet foglalkoztató cégek adatait összegzi. Alkalmazott az, aki a munkáltatójával munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll, havi átlagban pedig legalább 60 óra munkavégzésre kötelezett.

2016-ban tovább nőtt a korábbi évekhez képest a boltok forgalma, ráadásul áprilisban megszűnt a vasárnapi boltzár. Mindez arra ösztönzi a boltokat, áruházakat, hogy újabb alkalmazottakat vegyenek fel. Az elmúlt időszakban megszaporodott álláshirdetések arra utalnak, hogy lázas munkaerő-keresés folyik a boltokban, áruházakban is, de úgy tűnik, hiába. 2016. januárjához képest nem szaporodott a létszám, az árukiszállítás viszont már akadozik, nem egy helyen, a pénztárak előtt kígyózó sorok pedig sok boltban a karácsonyi tumultust juttatják a vásárlók eszébe.

2016. januárjában még hajszálnyival többen is dolgoztak a boltokban, februártól júniusig pedig nem is változott a létszám, akár a fizikaiak, akár a részmunkaidősök számát nézve.

A KSH részletes adatai a következő képet mutatják:

A 2011-2015. közötti mutatók is inkább hullámzást, mint növekedést mutatnak, öt év alatt az 5 százalékos növekedés nem túl sok, miközben 2013-tól nőtt a kiskereskedelem és az online pénztárgép rendszer nem csak több nyugtaadásra, hanem több alkalmazott bejelentésére is ösztönzött (több bevételhez több költség dukál):

A kicsik nehezebben bírják a bérversenyt

Egy év alatt megugrottak a bérek a bolti kiskereskedelemben a KSH adatai szerint. 2016. júniusában közel 200 ezer forint volt a havi bruttó átlagkereset a boltokban, egy évvel korábban 182 ezer forint, ami közel 10 százalékos fizetésemelést jelent, átlagosan. A bérek között persze jó nagyok a különbségek, hiszen nem minden vállalkozás kínál 300 ezer forint fizetést. A fizikai dolgozók (eladók, pénztárosok, árufeltöltők) átlagkeresete is szépen nőtt, 146 ezer forintról 159 ezer forintra, ez 9 százalékos fizetésemelést jelent.

Megugrott a foglalkoztatás: még többen mentek külföldre, és jöttek a diákok

A KSH másik munkaerő piaci mutatója a foglalkoztatottak száma, amiben mindenki benn van, aki az adott területen a kikérdezést megelőző héten legalább egy órányi jövedelmet biztosító munkát végzett. Ebben benne vannak az alkalmazottak (a kisebb vállalkozásoké is), az egyéni vállalkozók, cégvezetők, segítő családtagok egyaránt. A foglalkoztatottak száma az előbbiek mellett a diákokat, továbbá a külföldön dolgozókat is magában foglalja. A megkérdezettek a családok.

Első pillantásra meglepetésnek tűnik, hogy a 2016. első negyedévi mélypontról második negyedévre 17 ezer fővel megugrott a foglalkoztatottak száma a boltokban, áruházakban. De ez végül – 140 ezer boltot tekintve – nem is olyan nagyon sok, főleg azt figyelembe véve, hogy nyár elejétől sok diák ment el az áruházakba pénzt keresni a szünidőben. A foglalkoztatottak számában a külföldön munkát vállalók is benne vannak, a jelek szerint pedig sok eladó és pénztáros szedte már a sátorfáját és ment a határon túlra dolgozni. A számok azt is mutatják, hogy a boltokban foglalkoztatottak jelenlegi száma alig több, mint 2015. elején volt.

Az elmúlt negyedévekben így alakult a boltokban a foglalkoztatottak száma:

Az elmúlt években persze összességében nőtt a foglalkoztatottak száma:

A kiskereskedelmi szektor munkaerő-piaci helyzetéről részletes adatok és elemzések itt olvashatók.