Pénzjutalommal járó díjat alapított az Új Nemzedék Központ. Az elismerést olyan fiatalokból álló, vagy fiatalokat megszólító informális közösség vagy szervezet kaphatja meg, amely önzetlenül tett valamit a környezetéért, közösségéért.

Elsősorban azok jelentkezését várják, akik valamilyen társadalmi ügyre hívták fel a figyelmet, illetve olyan közösség tagjai, amely alulról szerveződve állt ki egy jó célért, vagy tett valamit egy közösségért – írta közleményében Galambos Adorján, az Új Nemzedék Központ Ifjúsági Alprogram igazgatója.

A díjjal egymillió forintos pénzjutalom jár, amit a projekt bemutatására lehet felhasználni. Így készíthető belőle dokumentumfilm, de fordítható pr- és egyéb marketingtevékenységre is.

A jelöléseket szeptember 25-ig várják. (MTI)