A kormány 2020-ig 1200 milliárd forintot szán kutatásra, fejlesztésre és innovációra, ezzel Magyarország GDP-arányos kutatási ráfordításai megközelítik majd az EU-átlagot – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 187. közgyűlésének hétfői megnyitóján Budapesten.
A mai világban késhegyre menő küzdelem zajlik a tudós emberfőkért – hívta fel a figyelmet Orbán Viktor miniszterelnök, aki szerint ma már nemcsak nyugaton, de keleten is olyan kutatási feltételeket teremtettek, amelyek mágnesként vonzzák a tehetséges kutatókat. A magyar kormány és az MTA ebbe a szellemileg alárendelt és kiszolgáltatott helyzetbe nem törődik bele.
Orbán Viktor köszönetet mondott az akadémiának, amiért meghirdették a Lendület kutatóprogramot, amely 2009-ben 5 kutatócsoporttal és 500 millió forintos támogatással indult, mára pedig a kutatócsoportok száma és a támogatás is megsokszorozódott.
Beszámolója szerint a kormány évekkel ezelőtt szövetséget kötött az MTA-val, ennek köszönhető, hogy 9,5 milliárd forint támogatásból felépülhetett a Természettudományi Kutatóközpont új épülete, míg a CERN-Wigner Adatközponthoz 8,5 milliárddal járult hozzá a kormány, a Nemzeti Agykutatási Programra pedig 2014-2017 között 12 milliárdot fordít. Ezen programok mellett a költségvetésből a 2010-es 1 százalékról, 2016-ra 1,4 százalékra nőtt a kutatásra szánt forrás.
Orbán Viktor közölte: a kormány célja, hogy Magyarország Közép-Európa legversenyképesebb országa legyen, 2020-ig ezért 1200 milliárd forintot terveznek kutatásra, fejlesztésre és innovációra költeni. Ez a támogatás már a GDP 1,8 százalékát jelenti, ami megközelíti az EU 1,9 százalékos átlagát. (MTI)