Augusztusban 5,4 százalékkal magasabbak voltak a havi átlagkeresetek, mint egy évvel korábban, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 5,9 százalékos volt a növekedés – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal.

A növekedést a költségvetési szféra lódította meg, ahol  a rendszeres bérek 8,1 százalékos növekedése mellett a prémiumok, jutalmak és más egyszeri juttatások megközelítették a tavaly augusztusi háromszorosát (199,8 százalékkal nőttek) és ezzel együttesen 12,1 százalékos volt a keresetek átlagos emelkedése, a közfoglalkoztatottakat nem számítva.

Az augusztusi keresetnövekedésre hatással volt a fegyveres testületek illetményemelése és a kiegészítő pótlék bevezetése a szociális területen dolgozók részére.

A versenyszférában ezzel szemben 3,7 százalékos volt a keresetek átlagos emelkedése, ami a rendszeres bérek 3,8, és az egyszeri juttatások 2,9 százalékos növekedéséből adódott.

Mivel augusztusban zéró infláció volt, azaz a teljes kosárra számolt átlagos fogyasztói árszínvonal megegyezett az egy évvel azelőttivel, a reálkeresetek a nettó bérekkel azonos mértékben változtak.