A Munkásszállások kialakítása program jelenlegi kiírásában igényelt támogatások összértéke már több mint kétszeresen haladja meg az ötmilliárd forintos keretösszeget. A pályázást ezért 2021. január 20-án felfüggesztik – jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Az ITM tavaly novemberben írta ki az ötödik pályázatot a Munkásszállások kialakítása központi munkaerő-piaci program forrásaira, a Gazdaságvédelmi Foglalkoztatási Alap 2021. évi keretének terhére. A program célja, hogy munkásszállások építése segítse a munkavállalók mobilitását, ezzel hozzájáruljon a magyar vállalkozások erősítéséhez, élénkítse a foglalkoztatás bővülését és a gazdasági növekedést. A program első négy kiírásában 35 önkormányzat vagy gazdasági társaság több mint 4500 munkásszállási férőhelyet alakíthatott ki összesen 11,5 milliárd forint támogatással.

A legújabb körben a helyi önkormányzatok, önkormányzati társulások és gazdasági társaságok 2020 novembere óta nyújthattak be támogatási igényt az illetékes fővárosi, megyei kormányhivatalokhoz. A támogatást legalább 80, de legfeljebb 200 férőhelyes munkásszállás építéséhez vagy felújításához lehetett igényelni. Újdonság volt a pályázatban, hogy a komfortosabb szálláshelyek létesítése érdekében változtak a munkásszállások minimális felszereltségére, szolgáltatásaira meghatározott elvárások.

A helyi önkormányzatok, helyi önkormányzati társulások és az ezek 100 százalékos tulajdonában álló gazdasági társaságok a helyi infrastruktúra fejlesztéséhez nyújtott beruházási támogatásként, 80 százalékos támogatásintenzitás mellett, míg a magántulajdonú gazdasági társaságok regionális beruházási támogatásként juthatnak forráshoz a programban. A gazdasági társaságok ennek megfelelően az Észak-Magyarország, az Észak-Alföld, a Dél-Alföld és a Dél-Dunántúl régiókban 50–70 százalékos, a Közép-Dunántúl régióban 35–55 százalékos, a Nyugat-Dunántúl régióban 25–45 százalékos intenzitású támogatásban részesülhetnek.

Bodó Sándor emlékeztetett, hogy a támogatás igénybevételére jogosultak körét a tavaly májusban lezárult negyedik kiírás során terjesztették ki a magántulajdonú gazdasági társaságokra. 2020-ban végül 16 pályázó részesült összesen több mint 5 milliárd forint összegű támogatásban, a program így legutóbb több mint kétezer új férőhely kialakítására teremtett lehetőséget.

(Forrás: ITM, fotó: Kelemen Zoltán Gergely)