A klímavédelmi tárgyalások előrehaladtak, de a kulcsfontosságú kérdések még nem oldódtak meg – állapította meg szerdán Katowicében, az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezménye 24. ülésén (COP24) Antonio Guterres, az ENSZ főtitkára.

Guterres a pénteken záruló COP24 azon szerdai plenáris ülésén szólalt fel, amelyen kiértékelték az úgynevezett talanoa párbeszédet, vagyis azt az ENSZ tagállamai között folytatott egyeztetést, amely során megbeszélik a hosszú távú éghajlat-politikai célok megvalósítása érdekében tett közös előrelépéseket. A talanoa párbeszédet az ENSZ tavalyi bonni klímacsúcsán kezdeményezték.

A katowicei COP24-re a föld csaknem 200 országából mintegy 30 ezer küldött érkezett, köztük kormányfők, környezetvédelemért és éghajlatért felelős miniszterek. A csúcstalálkozó fő célja a 2015-ös párizsi klímakonferencián elfogadott határozatok szabályrendszerének kidolgozása.

Guterres felidézte: a COP24 december 3-ai megnyitóján fontosnak nevezte, hogy a katowicei klímacsúcs sikerrel végződjön, ehhez pedig kompromisszumokra és ambiciózus lépésekre egyaránt szükség lesz.

A csúcs második hetében világossá vált, hogy „bizonyos előrehaladás mellett továbbra is sok a tennivaló” – jelentette ki a főtitkár, aki szerint „a politikai kulcskérdések továbbra is megoldatlanok”. Tudatta, hogy a COP24 lengyel elnöksége szerdán reggel egy tervezetet terjesztett elő, az a folyamatban lévő tárgyalások új kiindulópontja lesz.

A katowicei csúcson a 2015-ös párizsi klímaegyezmény megvalósítási tervét kell kidolgozni, előre kell haladni a pénzügyi kérdésekben, szilárd alapokat kell megteremteni a tagállami kötelességvállalások áttekintéséhez – hangsúlyozta Guterres.

Korábbi megállapodások szerint a fejlett országok vállalták, hogy 2020-ig évi 100 milliárd dollárt biztosítanak a fejlődő országok klímavédelmi intézkedéseire. Guterres megerősítette: a COP24-en a nemzetközi bankok bejelentették, hogy a párizsi klímaegyezménynek, valamint az IPCC klímakutató szervezet októberben bemutatott, a globális felmelegedés évi 1,5 fokra korlátozását szorgalmazó jelentésének megfelelően módosítanak a klímavédelmi tevékenységükön.

(Forrás: MTI)