Mintegy 40 százalékkal csökkenti a Visa és a Mastercard az Európai Unióban harmadik országokban kibocsátott kártyákkal végrehajtott tranzakciók költségeit – jelentette be az Európai Bizottság.

A két amerikai kártyakibocsátó óriásvállalat, a Mastercard és a Visa az EU versenyhatóságaként eljáró bizottság fellépésének hatására már korábban vállalta az úgynevezett multilaterális bankközi díjak leszorítását. A brüsszeli testület, amely trösztellenes eljárást indított az ügyben, most jogilag kötelezővé nyilvánította ezen vállalásokat.

Az Európai Unió 2015-ben korlátozta a bankközi díjak mértékét, de ez csak az Európai Gazdasági Térség országaiban kibocsátott és használt kártyákra vonatkozik, a harmadik államokra nem.

„Az immár kötelező erejű vállalások nyomán csökkenni fognak a kereskedők költségei az Európai Gazdasági Térségen kívüli bankkártyákkal való fizetések után. Ez, a Mastercard határokon átnyúló kártyás fizetési szolgáltatásaira vonatkozó januári döntéssel együtt az európai kereskedők költségeinek mérséklését eredményezi, ami végső soron kedvező minden fogyasztó számára” – hangsúlyozta Margrethe Vestager uniós versenyjogi biztos.

(Forrás: MTI)