A nagy cégek járvány utáni márkaépítéséről, munkaerő-toborzásáról és vállalati társadalmi felelősségvállalásáról rendezett konferenciát az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kara és a Magyar PR Szövetség Employer Braning Tagozata.

A felsőoktatási intézmény a rendezvényről kiadott közleményében azt írta: már a pandémia utáni korszakra készülnek a nagy cégek, azokon a módszereken dolgoznak, amelyekkel „a munkavállalókat, vásárlókat, a szolgáltatásokat igénybe vevőket magukhoz tudják kötni, vissza tudják csábítani”.

A közelmúltban rendezett tanácskozáson nagyvállalatok vezető szakemberei számoltak be a témával kapcsolatos elképzeléseikről, tapasztalataikról, gyakorlati módszereikről. A konferencia főszervezője, Garai-Fodor Mónika dékán azt mondta: a kar nagy figyelmet fordít arra, hogy aktuális trendekre reflektáló tudást és gyakorlati ismereteket adjon át a diákoknak.

Ismertetettek egy friss felmérést is, amelyben a munkavállalók véleményét kérték arról, hogyan érzik magukat munkahelyükön, mit érzékelnek fő problémának a járvány idején.

Meglepetésre adott okot, – írták -, hogy a megkérdezettek panaszként a túlterheltséget, a rossz munkakörülményeket, a megfelelő étkező vagy öltöző hiányát említették az elsők között, és csak harmadik helyen jelölték meg a versenyképtelen bérezést. Figyelemre méltó észrevételként hangzott el továbbá, hogy a vállalatnál nem volt fejlődési lehetőség, és nem tudtak együttműködni vezetőjükkel – tették hozzá.

A konferencián elhangzottak szerint a pandémiát követően még fontosabb a vállalat tisztességes magatartása az ügyfelekkel, az alkalmazottakkal, a tulajdonosokkal szemben. Felhívták a figyelmet arra: nagy szerepe van és lesz egy cég megítélésében a szóbeszédnek, azaz annak, amit a szervezet ügyfelei, alkalmazottai terjesztenek a vállalatról, termékeiről, szolgáltatásairól.

(Forrás: MTI)