Mire az új kockázati befektetési alapok elindulnak, nem nagyon lesz olyan startup a piacon, amelyik ne fordult volna meg nálunk – mondja Kisgergely Kornél, a Hiventures vezérigazgatója.

A Hiventures az Európai Unió, illetve a Magyar Fejlesztési Bank forrásaiból 50 milliárd forint kihelyezését tervezi ígéretes startupokba. Az állami alapkezelőnél tavaly 1500-an jelentkeztek.

 „A Hiventures egyik legnagyobb újdonsága és ereje, hogy nem az elmúlt években felépült piacból akar magának minél nagyobb szeletet kihasítani, hanem bővíteni akarja ezt a kört” – mondja Kisgergely Kornél, a Forbes.hu-nak adott interjúban.

A Hiventures vezérigazgatója szerint azokat is el akarják érni, akik ma még nem részesei a magyar startup-közösségnek. A 9 millió forintos, inkubációs program lehet számukra a belépő – ezért ezt intenzíven kommunikálják.

 „Sok nemzetközi példához hasonlóan az államnak fontos szerepe van, be kell avatkoznia és el kell végeznie a piacfejlesztést” – állítja Katona Bence vezérigazgató-helyettes.

Mint mondja: ezért indították el az inkubációs programot, ahová 10 milliárd forintot allokáltak. Csak ide tavaly 600 cég jelentkezett.

A kezdetekről annak idején Katona Bencét kérdezte a KamaraOnline. A vele készült interjút ITT olvashatja.