Állami foglalkoztatási program indítását javasolja az építőiparban az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ).

A közmunkások és a munkanélküliek, esetleg a más ágazatokban dolgozók között vannak olyanok, akik szívesen átmennének az építőiparba, ha felkeltik az érdeklődésüket; az építési vállalkozók közreműködnének a betanításukban – mondta Koji László, az ÉVOSZ elnöke az M1 csatornán. (A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara csütörtöki küldöttgyűlése Koji Lászlót választotta meg a szervezet alelnökévé).

Az építőiparban a következő két-három évben minimum 10-15 százalékos bruttó béremelést kell végrehajtani, hogy több szakember ne menjen el, illetve megpróbálják visszacsalogatni azokat, akik elmentek, vagy máshonnan legyen szakember az építési munkákra – fejtette ki. Úgy vélte, amelyik építési vállalkozó ezt nem tudja megtenni, az „kikopik” a piacról, vagy nagyon nehéz helyzetben lesz.

Koji László rámutatott: minden építőipari alapszakma hiányszakmának számít, különösen kőműveseket, ácsokat, burkolókat, villanyszerelőket keresnek. Kitért arra is, hogy a szakemberek, vállalkozások nem kellően mobilak. Pedig ha valakinek Ózdon vagy Békéscsabán nincs munkája, de Budapesten vagy Szombathelyen lenne, akkor fel kell kerekedni – mondta, hozzátéve, hogy ennek plusz költségeit szerinte a piac meg fogja fizetni. (MTI)