Dánia új menedékjogi szabályai, a kereskedelmi titkokról szóló előzetes megállapodás, a kikötői szolgáltatások szabályozása, visszaélések az uniós alapokkal, Szerbia uniós tagsága, az EKB éves jelentése, tömeges megfigyelések: a heti menü az Európai Parlamentben.

A dán kormány új törvényjavaslata szerint elvennék a menedékkérők értékeit, hogy ebből fedezzék szállásuk, étkeztetésük és a befogadásukkal járó egyéb költségeket. Sokan úgy vélik, hogy ezzel megfosztanák a menekülteket azon legfontosabb értékeiktől, amelyeket kimentettek és magukkal hoztak a háborús övezetekből. Az állampolgári jogi szakbizottság hétfőn délután vitatta meg a témát.

A kereskedelmi titokkal való visszaélés áldozatai bírósághoz fordulhatnak kártérítésért egy új uniós irányelv tervezete szerint, erről szavaz a jogi szakbizottság csütörtökön. Az EP-képviselők az elmúlt időszakban számos tagállam kormányával egyeztettek, hogy megbizonyosodjanak róla, az új szabályozás nem áll a közérdekű adatokat kiszivárogtatók és az újságírók munkája útjába.

A közlekedési szakbizottság hétfőn vitázott és fogalmazta meg álláspontját az Európai Bizottság kikötői szolgáltatások szabályozására vonatkozó javaslatáról. Az új szabályozás célja, hogy a kikötői szolgáltatások árszabása átlátható és összehasonlítható legyen, így emelkedjen a szolgáltatások színvonala és hatékonysága.

A külügyi szakbizottság csütörtökön szavaz éves jelentéseiről, amelyek a Szerbia EU-tagság iránti kérelmét, valamint a Koszovóban az uniós tagság érdekében bevezetett reformokat vizsgálják.

A költségvetési szakbizottság csütörtökön szavaz jelentéséről, amelyben javaslatokat tesz arra, hogyan lehet megelőzni az uniós alapokkal történő visszaéléseket. A szakbizottság a jelentést az Európai Bizottság 2014-es költségvetést vizsgáló dokumentumának eredményeire alapozza.

Az Európai Központi Bank éves jelentéséről vitázott a gazdasági szakbizottság hétfőn. Az EP-képviselők nyilvános meghallgatás keretében megvitatták a virtuális pénzek, mint például a Bitcoin használatának előnyeit és hátrányait.

Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége tömeges megfigyelésekről és azok alapvető jogokra gyakorolt hatásáról szóló jelentését Michael O’Flaherty, az ügynökség igazgatója ismertette az állampolgári jogi szakbizottságban hétfőn.