Október 22-től az Airbnb saját biztosítási programja kínál felelősségbiztosítást a házigazdáknak, illetve, ha van, a főbérlőnek a Házigazdákat védő biztosítási program keretében. A szolgáltatás Magyarországon egyelőre nem érhető el.

A lakásukat Airbnb-n kiadók egyik legnagyobb félelme jellemzően az, hogy mi lesz, ha az ott tartózkodó emberek kárt tesznek az otthonukban, netalántán saját magukban, vagy egy harmadik félben. Eddig az Airbnb az úgynevezett Házigazda programja védte a házigazdákat a vagyontárgyaikban, lakóterületükben vagy otthonukban keletkezett károkkal szemben, amikor a szálláshelyen tartózkodó vendégek okoznak kárt a tulajdonban – olvasható a Mabisz honlapján.

Ez azonban nem helyettesítette a tulajdonosi vagy bérlői biztosítást. Múlt csütörtök óta saját biztosítási programot is bevezetett a közösségi szállásadó oldal, amely védelmet nyújt a házigazdáknak egy harmadik felet ért személyi sérülés vagy anyagi kár esetén – olvasható a Mabisz honlapján.

A biztosítást a Lloyd’s of London, a világ egyik legelismertebb biztosítási szervezete nyújtja. A biztosítási kötvény tulajdonosa az Airbnb, a házigazdák, illetve a házigazdák főbérlői pedig a biztosított felek.

Minden lakástulajdonos automatikusan biztosítva van, a biztosítási program elsődleges anyagi fedezetet nyújt esetenként, illetve hirdetési helyenként 1 millió dollárig, illetve 800 ezer euróig olyan esetekben, amikor egy harmadik fél kártérítési igényt nyújt be személyi sérülés vagy tulajdonban keletkezett kár miatt. Ilyenkor egy kárrendező adminisztrálja és rendezi az igényt az Airbnb-vel egyeztetett irányelveknek megfelelően.

A 2008-ban alapított Airbnb egyik közelmúltban bemutatott reklámfilmje szerint több mint 190 országban, 34 000 városban, településen, 1,3 millió lakást visz a piacra, mérete meghaladja a világ legnagyobb szállodavállalata, az Intercontinental által üzemeltetett hotelekben levő szobák számát. Az Airbnb által közvetített lakásokban jelenleg közel 1 millió vendég száll meg éjszakánként.

A Barclay tanulmánya szerint 2025-ben globálisan a szállásadás piacának várhatóan mintegy 50  százalékát a közösségi gazdaság vállalkozásai fogják adni.

A KamaraOnline véleményét itt olvashatja az Airbnb térnyeréséről.