A Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeb) adataim szerint a gyümölcstermesztők a közepesnél valamivel jobb, a zöldségtermelők viszont jó évet zártak 2017-ben.

Március végéig úgy tűnt, hogy a gyümölcstermesztés rekordközeli évet zárhat, de az áprilisi fagyok 25-30 százalékos kiesést okoztak, elsősorban a meggy- és almatermést sújtva – mondta Ledó Ferenc, FruitVeb elnöke a szervezet és a TÉSZ-ÉSZ zöldség- és gyümölcstermesztők évzáró szakmai konferenciáján. Őszi- és kajszibarackból ezzel szemben az elmúlt évekhez képest több termett. A gyümölcstermesztők nagyjából 850-900 ezer tonna gyümölcsöt szedtek le az idén, ebből a legnagyobb – 520-530 ezer tonna – az alma mennyisége volt.

Megjegyezte: az ipari meggy és alma ára lényegesen magasabb volt az idén, mint más években, és az étkezési alma ára is 15-20 százalékos emelkedést mutat. Ennek oka, hogy a fagyhullám súlyos károkat okozott Lengyelországban, Németországban és Ausztriában, valamint az észak-olaszországi területeken.

Az elnök beszélt arról is, hogy a zöldségtermesztés mindkét ágazata – egy-két növénykultúra kivételével – jobban teljesített, mint az elmúlt évben. Ez azzal magyarázható, hogy az öntözésnek köszönhetően az aszálykárok kevésbé sújtották a zöldségágazatot, és a klíma is kedvező volt. Nagyon jó minőségben sikerült betakarítani főleg a hagymaféléket és a gyökérzöldséget, így hosszabb ideig lesz a következő télen és tavasszal tárolt magyar zöldség.

Ledó Ferenc elmondta: a szabadföldi növények közül nagyon jó évet zárt a csemegekukorica, de a káposztaféléknek nem volt jó évük. A karfiol és a brokkoli nehezen viseli a klímaváltozást, így egyre nehezebb a nyári időszakban megfelelő minőségűt termelni, ráadásul egy-két kártevővel szemben szinte lehetetlen megvédeni a növényeket.

Szólt arról, hogy az idén nagyon korán jelent meg a magyar dinnye, de hiába volt jó a minőség és a hozam, hiába alakult kedvezően a fogyasztás is júliusban, az exportot ebben az időszakban a „spanyolok uralták”. A Magyarországon maradt dinnye ára így jelentősen lecsökkent. A hajtatott zöldségek esetében a megtermett mennyiség megfelelő volt, a hozamok 5-6 százalékos növekedést mutatnak, de a minőség valamennyivel elmaradt a tavalyitól. A paprikafélék közül a TV és a hegyes jó évet zárt, a kápia – a dinnyéhez hasonló okok miatt – viszont rosszabbat, korai termésekor az exportpiacot még a jordán, a marokkói és a török paprika uralta.

Az elnök szerint a paradicsomtermelőket érte talán a legnagyobb veszteség. Hiába nőtt a hozamuk 5-6 százalékkal, ennek ellenére az árak 10-15 százalékkal alacsonyabbak maradtak. A számos beruházásnak is köszönhetően bizonyos időszakokban a belföldi piac már nem tudja felvenni a teljes paradicsom mennyiséget, viszont az exportpiacok még nem alakultak ki. Így ezek kiépítése a következő év feladata lesz – tette hozzá Ledó Ferenc.

Polai László, a Miniszterelnökség EMVA Stratégiai Tervező Osztályának vezetője a szakmai konferencián elmondta: még az idén megjelenhet egy pályázat, amely kifejezetten az energiahatékony és a megújuló energiát hasznosító technológiák elterjesztését támogatja. A mezőgazdasági és feldolgozó üzemek energiahatékonyságának javítása címet viselő felhívás keretösszege mintegy 35 milliárd forint, amiből a kertészek és állattenyésztők 30 milliárd forintra pályázathatnak. A maximális támogatási összeg a tervek szerint 500 millió – 1 milliárd forint lesz – ismertette. (MTI)