Az uniós intézmények november 17-én megállapodtak az Európai Unió 2017. évi költségvetéséről.

Az Európai Bizottság által az év során korábban előterjesztett javaslattal összhangban az EU 2017-ben többet fog költeni Európa versenyképességének és biztonságának fokozására – olvasható a bizottság közleményében. Szintén több forrás áll majd rendelkezésre a menekültek befogadásának és beilleszkedésének támogatására, valamint a migráció kiváltó okainak kezelésére a származási és tranzitországokban.

Krisztalina Georgieva, az Európai Bizottság költségvetésért és emberi erőforrásokért felelős alelnöke így nyilatkozott: „A 2017. évi uniós költségvetés hozzájárul a sokkok tompításához, miközben lendületet ad gazdaságunknak és segít kezelni a kihívásokat, köztük a menekültügyi válságot. Költségvetésünk változatlanul eredményközpontú, vagyis gondoskodik róla, hogy az EU által elköltött minden egyes euró kézzelfogható hatást érjen el.”

A 2017. évi uniós költségvetés 157,9 milliárd euró összegű kötelezettségvállalási előirányzatot és 134,5 milliárd euró összegű kifizetési előirányzatot tartalmaz. A költségvetés fő elemei közé tartoznak az alábbiak:

  • A pénzeszközök csaknem fele (74,9 milliárd euró kötelezettségvállalási előirányzatokban) a növekedés, a munkahelyteremtés és a versenyképesség serkentését célozza. Ezen belül 21,3 milliárd euró jut különböző programokra (mint például a Horizont 2020, az Erasmus+, a COSME és az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz), 2,7 milliárd euró pedig az európai beruházási terv megvalósítását szolgáló eszközre, az Európai Stratégiai Beruházási Alapra (ESBA) irányul. További 53,59 milliárd euró az európai strukturális és beruházási alapokon keresztül a tagállamok és a régiók közötti konvergencia előmozdítását szolgálja.
  • Az európai mezőgazdasági termelők számára előirányzott támogatás összege 42,6 milliárd euró.
  • Csaknem 6,0 milliárd euró jut külső határaink védelmének megerősítésére és a migrációs, illetve menekültügyi válság kezelésére. Ezen összeg egyik fele az unión belül megvalósuló intézkedéseket támogatja, másik fele pedig a migráció kiváltó okainak kezelését célzó, EU-n kívüli fellépéseket. Ennek részeként összesen 200 millió euró jut az EU-n belüli humanitárius segítésnyújtással kapcsolatos új eszközre.

A 2017. évi uniós költségvetés (millió euróban):

Az eljárás lépései

A bizottság minden évben előterjeszti az uniós költségvetés tervezetét. Idén a Bizottság 2016. június 30-án terjesztette elő eredeti javaslatát.

Ennek alapján az Európai Parlament és az Európai Tanács is kialakítja álláspontját. Idén a tanács 2016. szeptember 12-én, az Európai Parlament pedig 2016. október 26-i plenáris ülésén fogadta el álláspontját.

Ha az Európai Parlament és a tanács álláspontja eltér, az „egyeztetési eljárás” néven ismert tárgyalássorozatba kezdenek. Az idei egyeztetési eljárás október 28. és november 17. között zajlott, vagyis 21 napot vett igénybe.

A tárgyalásokat egy külön összehívott egyeztetőbizottság vezeti, amelybe mind az Európai Parlament, mind az Európai Tanács 28 képviselőt küld. Az Európai Bizottság képviseletében a költségvetésért felelős alelnök, valamint a Költségvetési Főigazgatóság szakértői elfogulatlan közvetítőként szintén részt vesznek a tárgyalásokon.

A költségvetésről szóló egyeztetések során kialakított kompromisszum megpecsételéseként az Európai Parlamentnek és a tanácsnak egyaránt hivatalosan el kell fogadnia a költségvetés szövegét.