Több korlátozást is bevezetett a Fővárosi Törvényszék (FT) elnöke, Tatár-Kis Péter az FT illetékességi körébe tartozó bíróságokon a koronavírus terjedésének megakadályozása, a fertőzésveszély megelőzése, valamint a foglalkoztatottak egészségi állapotának megóvása érdekében.

További intézkedésig csak 8.30 és 9.30 között lesz ügyfélfogadás a törvényszék polgári, büntető és gazdasági kollégiumához tartozó szervezeti egységekben, így többek között a Cégbíróságnál, valamint a civil és egyéb cégnek nem minősülő szervezeteket nyilvántartó csoportnál. A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon, illetve a Fővárosi Törvényszéki Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégiumban is csak 9 és 10 óra között fogadják az ügyfeleket a kezelőirodák.

Tudatták azt is, hogy a törvényszék elnöke elrendelte a büntető és a civilisztikai ügyszakokban a nemzetközi érintettségű, többvádlottas, több tanút felvonultató ügyek márciusi és áprilisi tárgyalásainak „beállítását” a bírák egyéni mérlegelésétől függően. Ez azt jelenti, hogy a tárgyalások elmaradnak.

Az egyéb kitűzött ügyekben – szintén a bíró mérlegelése szerint – távmeghallgatás alkalmazását vagy a tárgyalás elhalasztását írta elő a törvényszék elnöke május-júniusra. Megjegyezték: a bíró mérlegelésétől és a technikai lehetőségektől függ az, hogy egy adott ügyben az eljáró bíró él-e a távmeghallgatás lehetőségével, vagy a tárgyalás elmarad, illetve távmeghallgatás nélkül tart tárgyalást, figyelemmel arra, hogy a távmeghallgatási végpontok száma korlátozott.

Közölték azt is, hogy a Fővárosi Törvényszék illetékességi területén működő bíróságok kezelőirodái – az igazgatási vezetők mérlegelése alapján – minimum egy óra időtartamban biztosítják az ügyfélfogadást. Az érintettek az egyes bíróságok ügyfélfogadási idejéről a Fővárosi Törvényszék honlapján, a https://fovarositorvenyszek.birosag.hu/ oldal Híreink rovatába feltöltött anyagból tájékozódhatnak. Az Ügyfélsegítő működése szünetel mind a kerületi bíróságokon, mind pedig a Fővárosi Törvényszéken.

Tudatták azt is, hogy a törvényszék elnöke figyelemmel kíséri a járványügyi helyzet hazai és – a nagyszámú nemzetközi vonatkozású ügy miatt – a globális alakulását, és az Országos Bírósági Hivatallal szorosan együttműködve fontosnak tartja, hogy Magyarország legnagyobb törvényszéke, valamint az illetékességi területén működő kerületi bíróságok mind az ügyfelek, mind pedig a közel háromezer munkavállaló érdekében a továbbiakban is biztonságos körülmények között működjenek. Ezért Tatár-Kis Péter azonnali reagálású, ideiglenes szervezeti egységként csütörtökön létrehozta az FT járványügyi kabinetjét.

(Forrás: MTI)